2013. március 16., szombat

RePlacc

Mint említettem szeretnék külön is foglalkozni a RePlacc nevű résszel a Hvg Állásbörze standjai közül. Ez egy nem mindennapi kezdeményezés. Mai világunkban, amikor egyre több hangsúly kerül a környezetvédelemre, egy fiatal társulás azt célozta meg, hogy bemutassa mennyi haszna is lehet egy újrahasznosított terméknek. 

a RePlacc standja
Már az internetes ismertetőben is megtetszett az az ötlet, hogy pl. kipihenhetem magam egy molinóból készült ülőkén. Pláne, hogy macskát formál. Imádom a macskákat. Nem volt hát kétséges, hogy a rendezvényen el fogok ide is látogatni. 

Ahogy közeledtünk rögtön kitűnt a komor egyhangúságból ez a kis vidám színes sziget. Közelebb érve láthattuk, hogy a színes kerítések nem másból készültek, mint sílécekből. Ötletes nem? Miért is dobnánk ki ezeket, amikor ilyen remek módon is fel lehet használni. A standon lehetett akár újrahasznosított pénztárcát is készíteni. Bár beismerem, mi nem készítettünk, de megcsodáltam őket, és ténylegesen jól néztek ki, és praktikus, használható daraboknak tűntek. Illetve több újrahasznosított dologgal is meg lehetett ismerkedni. 
Recyclo-Szaurusz Rex

Tényleg elmés, és jó ötleteket láthattunk. Az ott dolgozó társaság pedig életvidám, és segítőkész. Látszik, hogy szívükön viselik a bolygónk sorsát. Valljuk be, mindannyiunknak így kellene hozzáállni a környezetvédelemhez. Megpróbálni tenni valami, és nem elemészteni szeméttel a teljes világmindenséget. 

Itt jobbra látható például Recyclo-Szaurusz Rex, akinek tulajdonsága, hogy minden porcikája egy roncstelepről származik. Mint a táblája is mutatja, ő már kihaló félben lévő faj. Az újrahasznosítás elterjedése következtében csökkenhet a szemét mennyisége, az erőforrások kimerülése, és talán, mondom talán picit a bolygónk élettartamát is meghosszabíthatjuk. 


A RePlacc és a kivitelezője a Zöldövezet Társulás Környezetvédelmi Egyesület kezdeményezés célja rendezvények nagymértékű hulladékának csökkentése. Valljuk be, hogy bármilyen rendezvényen is vagyunk, mi magunk is számtalan poharat, tényárt, flakont, kupakot, és még sok mást eldobálunk. 
kupak fotel
Akarattal, vagy akaratlanul is. Gondolok itt azokra a helyszínekre, ahol mérföldekig semmilyen szemét lerakására alkalmas eszköz nincs, és mi pedig valami miatt nem tudjuk eltenni akár a három négy pohárból álló kis piramisunkat. 

Ez a tetemes mennyiségű szemét pedig csak ott hever, és elviszik a szeméttelepre tovább növelve a már eleve ott levő tetemes mennyiséget. Ez a kezdeményezés ezt próbálja lecsökkenteni azzal, hogy rendezvények számára egy ugyan annyiba, vagy akár kevesebbe kerülő megoldást kínál. 

Nagyon sokat lehetne még írni erről a kezdeményezésről, de szerintem mindenki gondolkozzon el saját maga, hogy inkább bezárja a fülét, a szemét, és továbbra is csak szemetel, vagy inkább újra hasznosít, és akkor talán az unokája is látni fogja még azt, amit ő. 

Apropó unokák. Majdnem elfeledtem egy fontos dolgot. 
A kezdeményezés a legkisebbekre is gondol. Nemsoká, sajnos dátumot, és helyszínt nem tudok nektek említeni, mert mint már sokadszorra említettem, a memóriám tisztára mint egy aranyhalé, szóval elfelejtettem megkérdezni... 
Tehát nemsoká egy egész játszótér nyílik a gyerekeknek, ahol minden újrahasznosított anyagokból fog készülni. 

A játékok nem csak, hogy biztonságosak, kedvesek, és színesek, de még a környezetet is óvják. 

Tényleg csak annyit tudok mondani, hogy szívből örülök annak, hogy vannak még, akik úgy gondolják, hogy fontos az, hogy az unokáinkkal ne egy hulladékkal teli tó mellett sétáljunk, hanem úgy, mint anno mi sétáltunk a nagymamánkkal, anyukánkkal, apukánkkal, kacsákat etetve. 

hvgallasborze.hu felvétele
Most már tényleg végezetül egy kép pár nagyon aranyos kis állattal. 

Mind a három állat szigetfesztiválos molinókból készült. 

Párom kipróbálta a lila lovat. Állítása szerint nagyon kényelmes... Hm.. érdekes látvány volt rajta! :D Egyébként a lila ló a Magyar Rádió, vagy televízió.. Most nem emlékszem, hogy melyik színe a lila, annak a molinójából készült. 

Bár a társulás honlapja még nem az igazi, fejlesztik, de szeretnék minél hamarabb beindítani, az előző kezdeményezés anyaga van fent, de érdemes gyakorta arra látogatni. A honlapcím pedig www.replacc.hu ne ijedjetek meg, ha egyenlőre még átdob a zöldrepohár oldalra! 

Mia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése