2013. március 3., vasárnap

Mostohák

Elég régen volt könyv ajánlás, ami nem azt jelenti, hogy nem olvastam semmit, csak épp nem volt semmi olyasmi, amit olyan szívesen ajánlottam volna nektek.
De most megteszem.
Tegnap voltam könyvtárban, és az új könyvek polcán találtam egy nagyon jó krimit.
Kristina Ohlsson: Mostohák 
Este alig bírtam meggyőzni magam, hogy figyelembe véve a mára kiírt koránkelést, letegyem és elvonuljak aludni. 

Érdekes könyv. 
A sztori egy kislány eltűnésével kezdődik. Az anya leszáll telefonálni a vonatról, segítséget kérnek tőle, de a vonat hamarabb indul tovább, mint várta volna, így lekési.
A vonat személyzetét értesítik arról, hogy egy kisgyerek egyedül maradt a vonaton, alszik. A kalauz csak egy percre hagyja magára, amíg egy vitát segít elrendezni a szomszédos fülkében. A fülkében mások is utaznak, sokan látták a kislányt, de senki nem tudja megmondani, hogy hova lett. 
A rendőrség azt hiszi, hogy az édesapja vitte el, akinek elég sötét dolgok vannak a múltjában.
Az elméletek sorra dőlnek meg, és egyre több titokra derül fény. 
A kislány holtan kerül elő, homlokára írva a "Nem kell!" felirattal, egy kórház parkolójában találnak rá egy olyan településen, ahol egyszer az anyja a nyarát töltötte, de nem kötődött a helyhez különösebben. Miért ott találtak a gyermekre? Miért úgy intézték, hogy a holttestet megtalálják?
Az anya nem véletlenül maradt le a vonatról, az egész egy jól megszervezett csapda volt a számára, de senki nem tudja, hogy ki és miért állította neki. 
Ki lehet Jelena? Miért segít a Férfinak? 
Miért kellett Norának meghalnia?
Ismét eltűnik egy gyermek...A holttestet annak a nőnek a korábbi otthonában találják meg, aki örökbe fogadta őt...
Mi lehet az összefüggés a két kicsi között? Hol lehet a kapcsolat? 

Többször visszatér a gondolat, hogy "aki nem szeret minden gyereket, az nem érdemel egyet sem".
 
Figyelemmel kísérhetjük a rendőrség embereinek jellembeli változásait, magánéletük alakulását. A súrlódások nem mindig segítik elő a hatékony munkát...

Ahogy egyre több száll bontakozik ki, úgy jön rá az ember olvasás közben, hogy mi közük lehet egymáshoz az eseményeknek, mielőtt az írónő konkrétan leírná, hogy mi a helyzet, de mégis nagyon izgalmas, mert a történetben bár szerepel a Férfi, nem lehet rájönni, hogy kicsoda, és milyen kapcsolatban állhat a gyerekekkel, vagy a családjukkal. 
Kicsit bonyolult a leírásom, de a lényeg az, hogy hamar megtaláltam az összefüggést, hogy miért teszi azt, amit, de eltartott egy darabig, amíg rájöttem, hogy mi köze van az áldozatok családjaihoz, és még véletlenül sem az, amire először gondoltam. De ez több helyen előfordul, hogy az ember örül, hogy igen, most már érti, hogy mi történt, és tudja ki tette, de aztán kiderül, hogy mégsem ő volt...
Tulajdonképpen a történet során a rendőrség egy megfoghatatlan árnyat, egy valakit keres, anélkül, hogy tudna róla bármit is...
 
Mondjuk a vége elég "laposra" sikeredett, több akcióra számítottam, de azért még oda is betett egy csavart, kicsit megkavarva az egyik nő magánéletét, hogy nem-e az ő titkolózó, nagyon elfoglalt szerelme a keresett személy, és miért is nem veszik fel a gyerekei a telefont?

 Lényeg a lényeg, nagyon jó a könyv, érdekfeszítő, és letehetetlen... Szóval aki szereti a lebilincselő krimiket, annak hajrá!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése