2013. május 28., kedd

Pillagók

Úgy kezdődött...
Tegnap privát ügyben felvándoroltam Budapestre egy rövid árú boltba. Erősen megfogadva, hogy a kitűzött ügyön kívül nem csinálok/vásárolok semmit. Mert én erős vagyok, és határozott... 
A hibás az az illető volt, akihez mentem, mert épp nem ért rá velem foglalkozni, így várnom kellett. És persze nézelődtem addig... 
Na, ez az, amit nem kellett volna...
Sajnos voltak horgoló cérnák. Olyanok is, amilyeneket a környéken nem lehet kapni. És határozottan jó áron. Nem nagy gombolyagok, tehát helyet sem foglalnak, ezért ez sem volt mérvadó, amikor érveket kerestem, hogy miért nem vásárolunk... 
Szóval legyőztek :( 
Megadtam magam egy gyöngyház fényű (nem tudom jobban leírni) piros, és hasonló fekete gombolyagnak. 
Úgy jöttek velem haza, hogy halovány lila fogalmam sem volt, hogy mihez kezdek velük.
Felmentem Kata blogjára nézelődni. Ott találtam ezeket a nagyon cuki pillangókat
A jelenlegi állapotom szerint rá vagyok zizzenve a horgolt könyvjelző témára (lásd angyalkás könyvjelző szintén Kata blogján találva a mintát). 
Egyértelmű volt, hogy akkor pillangós könyvjelzőt készítek belőle. 
A fényképezés sajnos továbbra sem az erősségem. :( 6 fényképből ez lett a legnormálisabb. Ezek után fel is adtam a dolgot. Mármint a fényképezést a mai napra :)
Az első könyvjelző ilyen lett:



 Az új fonalakból készült, régi gyönggyel.
A szárnyát kicsit feljebb kellett volna varrni, mert így nagyon hosszú a feje, de egyébként nem rossz. 
Nekem tetszik.

A tapasztalatok.
Az új horgoló cérna akármilyen szép és tetszetős, sajnos nem épp a legideálisabb horgoláshoz. 
Egyrészt foszlik, másrészt csúszós a felülete. A csápoknál a csomók, amiket kötöttem a végére, hogy csáposabbak legyenek, úgy maradtak meg, hogy lekentem átlátszó köröm lakkal. 
Utólag belegondolva nagyon hasonlít a gyöngyfűző cérnához a jellege. Amit persze nem használok, mert utálatosnak tartom a foszlása miatt, és mert nem lehet normálisan toldani, mert mindig attól félek, hogy kicsúsznak a szálak (takács csomót használok, és kötök még rá két csomót a végén, biztos ami biztos). Ha sok csomót köt rá az ember lánya, akkor viszont csúnya. 
A szépségük, és a tényleg kedvező áruk sajnos annyira elkábított, hogy a hasonlóságot csak akkor vettem észre, amikor este kipróbáltam horgolva. Valamire persze fel lesz majd használva. Még nem tudom, hogy mire konkrétan, lehet, hogy ilyen lepkés könyvjelzők lesznek belőlük. Szerencsére van még itthon átlátszó köröm lakkom :)

A gyöngy. Hát nem volt nagyon jó ötlet. Sőt egyáltalán nem volt jó ötlet. Szép, és mutatós, de sajnos nehéz, és a súlya kihúzza a könyvjelzőt, ha emeli az ember a könyvet.
Kisebb gyönggyel meg sajnos nem lehet. 
Délután kipróbáltuk a kolléganőmmel hímző fonalból. Egyrészt nagyobb lett, másrészt nem csúszik a fonal. Nem tettünk rá gyöngyöt, csak egy csomót a "test" végére, de így is nagyon cuki. 
Összehasonlítva a kettőt, a hímző fonalat könnyebb horgolni, viszont ennek a horgoló cérnának jobb a tartása. A "csápoknál" eléggé észre lehet venni a különbséget. 

Különben aranyos, ötletes, és haladós minta. Én biztos horgolok még párat. :)
Legközelebb talán normálisabb fényképet is tudok róluk mutatni :)
 

2013. május 20., hétfő

Margit-sziget

Úgy kezdődött, hogy Miával megegyeztünk, hogy elmegyünk a Margit-sziget-re.
Hogy jobb legyen a móka, én vittem Csibét, Miával meg jött a párja. Már a Pestre való felutazás egy élmény volt, de még a többi utas sem szórakozott szerintem ilyen jól, mint velünk a buszon :) A teljes boldogságunkhoz elég volt egy darab madzag, amivel az úton végig macskabölcsőt játszottunk, és amikor eluntuk, akkor trükkökkel szórakoztattuk egymást :) Tényleg nagyon buli volt :)

A szigeten célirányosan úgy mentünk, hogy közbeeső pihenőkkel végiglátogatjuk a romokat, valamint a játszótereket. 
Egy korábbi szigeti látogatásom során ugyanis felfedeztem, hogy nem csak a nagy játszótér van, hanem van egy kicsi is, nagyon buli játékokkal, meg egy olyan, ahol sport eszközöket lehet kipróbálni.
Valahol mélyen (többek között) egy marketing szakember (is) el van veszve bennem, mert sikerült a társaság érdeklődését olyan szinten felkeltenem, hogy szó nélkül követtek. Még akkor is, amikor már harmincadszor mondtam, hogy nincs már messze... Kb. mint a Hupikék Törpikékben :)
Végül oda értünk, és csak egy picikét akartak agyon csapni, amikor megláttuk a közelben az Árpád hidat. Mire észrevettük magunkat, átsétáltunk a sziget másik felébe. Ahol tényleg ott volt a kis játszótér, meg a sport eszközök, meg a tó, és a vízesés, és hasonló szépségek.
Szóval maximálisan megérte.
A játszóterek tényleg nagyon jók. A nagy játszótéren az érintett kiskorúnak leginkább a nagy (tényleg nagy) csúszda tetszett, a kis játszótéren meg minden. Ott több olyan játék van, ami megmozgatja a nagyobbakat is. Persze a sport eszközöket is mind ki kellett próbálni.
Pár fénykép ízelítőnek:


 Ez a fénykép a templom romnál készült. 




 Ez a virágos terület közvetlenül a templom rom szomszédságában van. 

Ezek a kövek a templom romjai után vannak. Fogalmam sincs, hogy miből, vagy miért maradtak meg, de nekem tetszenek.
 
 

 
 A tónál vettünk hal/kacsa eledelt, és meg is etettük őket. Csibe eleinte bizalmatlanul fogadta az ötletet, de látva, hogy Mia párja milyen lelkesedéssel eteti az állatokat, ő is felbátorodott. Főleg ami a nagy halak etetését illeti, azt még élvezte is.
Láttunk egy szép nagy teknőst is, jobb híján nála is bepróbálkoztunk, hátha szereti a kaját, de nem értékelte a lelkesedésünket, és duzzogva elvonult.



Szintén a tónál gyönyörködtünk a csodaszép tavirózsákban, valamint a gyönyörű vízesésben.
 
Ezután mentünk a kis játszótérre, valamint a sport pályára, de azok a fotók nem publikusak :)
 
Hazafelé jövet még megálltunk a kolostor romjainál, hogy Csibe azt is megnézhesse. Én már láttam párszor, és nagyon szeretem. Sajnos nem volt elég időnk, mivel a buszhoz indulni kellett, de legközelebb alaposabban meg tudja vizsgálni.
 


Persze nem csak ennyi fotó készült, csak a többi nem publikus :) 

Mindenféleképpen ajánlani tudom, hogy aki teheti látogassa meg ezt a fantasztikus helyet. Egész napos programnak is kitűnő. A gyerekek sem unatkoznának. 
 
Egyébként láttunk esküvőt is, illetve már a végén a fotózást a tónál. 
A menyasszonyi ruha szerintem kicsit habos volt (Miát idézve olyan volt, mintha a menyasszony beleült volna egy kád tejszínhabba), viszont a koszorúslányok ruhája nagyon jól nézett ki. Egyszerű volt, de nagyszerű.
A jelenlegi elképzeléseim szerint én is a szigeten szeretnék férjhez menni :)
 

 






2013. május 18., szombat

Rajzok

A bejegyzés apropóját ezek a képek adták. 
Nem, nem a saját műveim. Nem vagyok sem francia, sem művész :) (utóbbi nagy bánatomra :( ) 
Az a harci helyzet, hogy sajnos nem tudok rajzolni. Általános iskolából visszamaradt traumám, hogy amikor rajzórán szabadon lehetett tevékenykedni rajzoltam egy (szerintem) szép indián lovat (tudjátok, az a foltos fajta). Egy kis szigeten legelészett, volt ott egy hidacska, víz, fűzfák stb. Nagyon magam előtt van még mindig. Ahogy az osztálytársam is, aki elment mellettem és jó szándékúan megdicsérte a tehenemet... :)
Szóval reménytelen vagyok sajnos :(
Viszont hatalmas nagy rajongója vagyok mindenkinek, aki tud rajzolni.

Nagyon tetszenek a 3D-s aszfalt rajzok példának okáért. 

Ezek nagyon gyönyörűek:







Persze lehetne még folytatni, hiszen olyan sok gyönyörű és kreatív aszfalt rajz van.
Annak idején az iskolai diáknapon mindig volt aszfalt rajz verseny, de nagyon messze voltak még a legszebb alkotások is ezektől a fantasztikus képektől.

Ami még nagyon tetszik, mint rajz, azok a gót stílusú képek. 
Kedvenc művészem a témában Victoria Frances.
Egy barátnőm mutatta meg nekem a műveit, és teljesen elvarázsolt a stílusa.

Némi ízelítő Victoria Frances műveiből:





Kedvenc képeimből ízelítő tőle:



 
Szerintem nagyon szépek. Nektek mi a véleményetek?





2013. május 16., csütörtök

Horgolt piros...

A helyzet az, hogy elcsábultam... Már megint... Sajnos nagyon könnyű levenni a lábaimról... Mind a két harminckilencesről :)
A gaz csábító jelen esetben (ismét) Kata, illetve az ő általa vezetett Szeretek horgolni blog volt. 

Kata játékot hirdetett, miszerint egy horgolt terítő mintáját részletekben közzé teszi, és vele együtt, párhuzamosan lehetett elkészíteni. Persze akkor épp nem volt hozzá kedvem.

Viszont most a nagy munkámhoz sem volt, sőt igazából semmi megkezdetthez... De az olyan rossz, amikor az ember épp nem csinál (bök, fűz, horgol, hajt, varr stb.) semmit... 
Ekkor eszembe jutott Kata blogja, illetve ez szép kis terítő.

Tehát utólagosan belekezdtem Kata terítőjébe. Nem nagy, de nagyon helyes, és haladós munka.
A mintát három részletben tette fel a blogjára.

Horgoló fonalam nem nagyon van színesben itthon. Idáig a fehér, és tört fehér színeket használtam. Anyák napjára vettem egy gombolyag pirosat. Abból készült az anyáknapi szív.
Sajnos, vagy szerencsére elég sok megmaradt a gombolyagból, úgy hogy halovány lila fogalmam sem volt, hogy mihez fogok vele kezdeni, most viszont szinte kínálta magát, hogy ezt a terítőt csak színesben lehet elkészíteni.

Az eredménye ez lett:
Nekem tetszik :) És tényleg hamar elkészül :)


2013. május 11., szombat

Horgolok (még) mindig :)

Továbbra sem vagyok eltűnve, csak valahogy nem nagyon volt hangulatom mostanában a számítástechnikával hadakozni...

Többek között ez készül most:

 Hogy mi lesz belőle, egyelőre bizonytalan. Jelenleg úgy néz ki, mint egy terítő. Szerintem nem kellene úgy kinéznie, de hát ki vagyok én ahhoz, hogy megszabjam neki... :) Mindazonáltal ha nem kezd a kellő irányba alakulni, mégiscsak terítő marad... Nem lenne szívem lebontani sajnos, amennyi munka már van benne... 
Habár lehet hogy kicsit puha a fonal, de hát ez van...

Viszont horgolás tematikában, sikerült a kedvenc hobby boltomban venni három különböző méretű horgoló tűt, csomagban nagyon jó áron. Teljesen véletlenül vettem észre, ugyanis idáig nem tudtam, hogy van horgoló tű is... Ami azért kár, mert múlt héten vettem az egyébként kedvenc méterárumban egy darab horgoló tűt, majdnem annyiért, mint most a hármat :( 
Na mindegy... Utólag most már :) Egy darabig el vagyok látva rendesen horgoló tűvel :)

Persze azt a fogadalmamat megint nem sikerült betartanom, miszerint egyszerre csak egy(!) dologgal foglalkozom. Így van párhuzamosan egy megkezdett hímzésem, meg egy másik horgolásom. Utóbbi azért lett felfüggesztve, mert hogy-hogy nem, a fonalon kialakult egy hatalmas nagy gubanc :( Nem volt szívem szétvágni, hogy toldozgassak, szóval másfél napig bogozgattam kifelé... Aztán kicsit neki keseredtem, és anyu megszánt, azóta ő bogozgatja :) 

Majd lesznek persze fényképek is :) Kivéve a gubancról.... Habár anyu szerette volna lefényképezni, hogy meglegyen az utókornak örökítve, hogy milyen ügyesen össze tudok gubancolni egy gombolyagot, de én nem ragaszkodtam hozzá :)

2013. május 1., szerda

Anyáknapja 2

Már két napja írom ezt a bejegyzést... 
Nem is az írással van gondom, hanem a technika fránya ördöge megnehezítette a fényképek feltöltését. Most valahogy még a Mia által javasolt módszer is nehezen jött össze. De úgy néz ki, hogy ez most működni fog. 

Na szóval...

Mint említettem a korábbi bejegyzésben, kicsit összecsaptak a fejem felett megint a hullámok. 
Idő hiányban keresni kellett egy gyorsan megvalósítható, egyszerű, de nagyszerű megoldást. 
Szerencsére a családban mindenki szeret olvasni, így egy könyvjelzővel nem lehet melléfogni :)

Igen ám, de milyen legyen?

Tavaly a Luca napi vásárra anyu horgolt többet is. Szépek voltak és egyszerűek. Recehorgolással készült egy részük, meg rojtosak is voltak. 
Akkor tájt én már szugeráltam egy fajtát itt a neten.
Méghozzá ezt
Leírás sajnos nem volt hozzá magyarul. A megadott link egy angol oldalra dob át. Habár van hozzá rajzos útmutató is, sajnos nem értettem, hogy melyik jel mit takar. Az angol szöveget meg még annyira sem értettem, mint a rajzot :(

Szerencsére időközben rátaláltam a horgolószótárra ami nagyban megkönnyítette a helyzetemet. 

A google fordító és a szótár segítségével lefordítottam a szöveget, és így elég bátran kezdtem neki angyalkás könyvjelzőt készíteni.

Hát a prototípussal nem dicsekednék inkább...

Ez már egy gyakorlottabb példány:

A könyvből ennyi látszik ki:






Az eredeti "szeretek horgolni" féle angyalkás könyvjelzőnek a végéről nekem hiányzott valami, és az angol leírás alapján tettem a végére bojtot. Személy szerint nekem jobban tetszik így.

Egészében így néz ki:

Egy kép az angyalkáról kicsit közelebbről:



Elnézést kérek a fényképek minőségéért. Mostanában a technika sajnos nem a barátom :( 
Élőben szebbek :)
Már úton is vannak rendeltetési helyük felé. Elvileg időben oda kell érniük.

Amennyiben igény mutatkozik rá, szívesen felteszem a leírást magyarul.