2013. március 28., csütörtök

Nyusziiiiiiiiiiiii :)

A közelgő Húsvét alkalmából rám tört a nyuszi készíthetnék. Egyértelmű volt, hogy horgolni fogok, de hogy milyet és hogyan, arról halovány lila fogalmam sem volt.
Legjobb barátomhoz (természetesen Mia után) fordultam hát segítségül (Google forever!!!! :) és rögtön mutatott egy csomó helyes, édes, ölelgetni való nyusszancsot. 
Idő és energia szűkében próbáltam egy gyorsan elkészíthető nyuszit keresni, mert ahhoz hogy meglepi legyen, csak este lehet rajta dolgozni. 
Pedke blogján találtam ezt a cukiságot, mint horgolt nyuszit. Számomra sajnos nem igazán derült ki kép alapján, hogy milyen szemeket horgolunk, ezért távsegítséget kértem Miától. Pontosabban megkértem, hogy legyen olyan jó, és kérdezze már meg nekem kedvenc pótanyumat (az ő saját, személyre szabott anyuját), aki fantasztikusan horgol, hogy hát miről is van szó.
Pótanyum felvilágosított első ránézésre, hogy hát nem horgolás, hanem kötés (amivel még nem barátkoztam meg teljesen), de ha mindenáron horgolni szeretnék, akkor sűrűn horgolva, rövid pálcákkal el tudom készíteni az alapot.

Neki is láttam kellő lelkesedéssel. 
Az alap nem lett nagy, kabalának szántam Csibének A képekből viszont sajnos nem derült ki, hogy honnan is lesz a nyuszinak a farka. Merthogy van neki.
Lelki szemeim előtt már láttam magam, ahogy harmincadszor kezdem újra hogy a pici nyuszinak pici farokként horgoljak egy pici kitömött gombócot, amit aztán rá fogok varrni. Hát nem voltam valami nyugodt látvány :)

Közben azért rátaláltam (teljesen véletlenül) a Varróház oldalán is a nyuszira. Az anyaga más, de egyébként teljesen ugyanaz a nyuszi, és jól lehet látni, hogy készül a nyuszi farok.
Még véletlenebbül megtaláltam a nyuszit boGár krea oldalán is. Polár anyagból készül nála, és teljesen más jellegű nyuszi farok megoldással. De határozottan ötletes, cuki, és bojtos (pontosabban pom-pom-os)

Megsúgom a nyuszira utaló linkek a megnevezett oldal nyuszival foglalkozó bejegyzésére visznek át, nem ugyanazt a nyuszit mutogatom mindenhol :)

Most pedig következzék az én horgolt nyuszim (előre is elnézést a képek minőségéért!)

Az anyaga a jól ismert 1-es horgoló tű, és a kedvenc Anchor fonalam. Az orrát és a száját rózsaszín, a szemeket pedig piros hímzőfonallal hímeztem fel. Nyakában fél cm széles piros szatén szalag van.

Oldalról így néz ki:





A fülénél jobban össze kellett volna húznom az anyagot, de nem igazán sikerült. Prototípusnak azért egész jó lett. Remélem, Csibének is tetszeni fog :)

Tervben van, hogy komolyabb horgolt nyuszit is fogok készíteni, de kezdetnek ez is jó, főleg kezdőknek. Maradék anyagból is el lehet készíteni hipp-hopp, akár varrógép nélkül is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése