2014. június 29., vasárnap

Hímzett cipők és befejezett könyv

A hétvégén elkészült két pár hímzett torna cipő. Na jó nem túl bonyolult mintával, de szerintem aranyosak. A virágokat egyébként a neten böngészve találtam. 





A két cipő között azért volt időm olvasni is, és befejeztem Margaret Mitchell: Elfújta a szél című könyvét.
Rettenetesen jó!!!!!
Az ember elkezdi, és mire észbe kap rögtön az 500. oldalon jár... (elhanyagolható tény, hogy időközben hajnali fél egy lett, de mivel másnap nincs munka... 

A főszereplő egyszerre ellenszenves, és egyszerre sajnálatra méltó is.
Erősen gondolkodom rajta, hogy elolvassam-e a "folytatást", amit Alexandra Ripley írt, lévén, hogy Mitchell időközben elhunyt. 
 
A filmet nem láttam még, de a kolléganőm lebeszél róla, szerinte a könyv sokkal jobb. Na majd kiderül egyszer. 
Abban viszont száz százalékban igaza volt, hogy azért a végéhez kellett a százas papírzsepi...

Történelmi jellegű regény, tele bonyolult kapcsolatokkal, főleg ami a társadalmi osztályok ellentéteit illeti, középpontban egy önző nővel, akinek a pénz a legfontosabb, mert megtapasztalta a szegénységet, és eléggé elítélhető dolgokat tesz azért, hogy minél több legyen belőle.
Idővel rájön a tévedésére, de...

Kedvenc szereplőim Melanie, és Rhett Buttler.

A legmegindítóbb rész (ahol elkezdett fogyni a zsepi) Bonnie halálától a könyv végéig. 

A "legkörömrágatóbb", amikor a nők a szobában várják, hogy mi lesz a férjeik sorsa. Megmenti vagy elárulja őket Rhett Buttler? 

Azért jó lenne tudni, hogy Mitchell hogy folytatta volna...
 
Következő olvasmányom Victor Hugo-tól A nyomorultak. 

2014. június 25., szerda

Amigurumi kokeshi baba

Pár hete rajzfilmben a főszereplők Japánba utaztak, ahonnan ajándékul egy kislánynak kokeshi babát küldtek haza ajándékba.
Magyaráztak még valamit a baba színének jelentéséről, de arról nem találtam hiteles információt, ugyanis utánanéztem, hogy mégis mi az a kokeshi baba, és mire jó. Utóbbira a válasz nem teljesen egyértelmű, több forrás mást mond. Az előbbire viszont a válasz, hogy nagyon édi japán babák. Persze eredendően fából, de fát faragni nem tudok. 
Viszont elhatároztam, hogy horgolni fogok.
Lelkesen kerestem mintát hozzá. Olyat ami tetszik.
Több helyen láttam ékszer doboz változatot (a baba egy horgolt dobozban áll, de egybe olvad az egész, és olyan mintha maga a baba lenne akkora. A baba is nagyon aranyos volt, de nem találtam hozzá leírást :( Igaz a doboz részt nem állt szándékomban elkészíteni.
Viszont adott egy ötletet, miszerint két részletből horgolnám meg a baba testét, és tennék bele cipzárat, hogy lehessen bele apróságokat tenni.
A babán a cipzárat (jól-rosszul), de eltakarja az obi (az öv). 
A masni kicsit nagyra sikerült, de egyébként aranyos. Bár az arca nem az igazi. De azért így is jó :)

A "titkos" zseb egy kis zsákocskában levendulás illatosítót rejt. Sajnos nem a mi levendulánkat, ugyanis idén sem lesz levendulánk :(
A cserepek tartalma a locsolás ellenére elsárgult, és feladta... :(










Folyamatban van egy terítőm, és meg van kezdve egy hímzett cipő is.

Közben pedig Margaret Mitchell-től olvasom az Elfújta a szél című könyvet.
Nagyon tetszik. A filmről viszont a kolléganőim lebeszéltek. Állítólag nem olyan jó, mint a könyv. 

2014. június 22., vasárnap

Hétvégi termés

Íme a hétvégi termés.
Pár óra leforgása alatt elkészült 8 db shambala karkötő. Van köztük legyen jobb kedved ajándék, meg én is szeretnék, de gratuláló is :)
Az utolsó megismételhetetlen, ugyanis az utolsó ilyen piros gyöngyeimet használtam fel, és a kedvenc boltom már nem is forgalmazza. :( A feketét meg valahonnan rendeltem anno, majd valamire jó lesz alapon.





A cipő a kolléganőmé. A mintát is ő állította össze. Nekem csak fel kellett varrni.
Annak ellenére, hogy az életben nem vennék fel rózsaszín tornacipőt, egyébként tetszik, és nem csak a minta miatt :)






Azért a csillagok varrását még van mit gyakorolnom. Meg látszik rajta, hogy ez a második hímzett cipőm.

2014. június 16., hétfő

Szivárványos shambala másként

Kolléganőm kérésére készült ajándékba ez a kis shambala karkötő.
A virágos minta és a szivárványos összeállítás keveréke. 
Nekem tetszik, remélem az ajándékozottnak is fog :)






Folyamatban lévő munkám egy szép, almazöld (egyesek szerint neon) terítő (olyan, mint a cukormáz :), és tervben van egy különleges amigurumi kokeshi baba készítése. Vagy kettőé, esetleg többé. Attól függ, hogy sikerül-e rendes leírást találnom hozzá, amit aztán tovább fejleszthetek :)

 

2014. június 15., vasárnap

Hímzett cipő

Tavaly vagy tavalyelőtt, nem is tudom már pontosan, mikor, de a nagy kalocsai láz idején terjedtek el a köztudatban a kalocsai mintával hímzett cipők.
Már akkor tudtam, hogy nekem ilyen kell! 
Idén tavasszal el is jutottam odáig, hogy elkezdjem megvalósítani a dolgot. 
Viszont nem igazán találtam olyan színes mintát, amit meg tudtam volna valósítani a cipő oldalán. Vagy a méret, vagy az elrendezés nem volt az igazi, de aztán találtam ezt a fogalmam sincs, milyen tájegységen használatos mintát, feketében.
Szerelem első látásra stb.
Ami kicsit ront az összhatáson, az eredetihez képest, hogy szabad kézzel rajzoltam fel a mintát (tapasztalatom azt mutatja, hogy cipőre nem lehet indigóval rajzolni, mert igenis és kipróbáltam... :), a rajz meg nem az én világom sajnos...
A fél pár cipő hamar kész lett, a párját is megkezdtem, de valami elterelte a figyelmemet, és a doboz aljára került.
Tegnap a kezembe akadt, és nekiveselkedtem, hiszen igazán nem hiányzott hozzá sok minden.
Mára el is készült.
A cipőfűzőt fekete szatén szalagra cseréltem ki.
Ilyen lett:



 

2014. június 13., péntek

Shambala nyaklánc

Csibe tanító nénijeinek év végi ajándékul készült egy-egy shambala karkötő. Anyu kitalálta, hogy kapjanak mellé egy-egy nyakláncot is.

A technika ugyanaz, csak a méret nagyobb.

Mindkét tanító néni ugyanolyan színűt kapott, mint a karkötő, amihez Csibe válogatta ki a gyöngyöket.

A kék-fehérről nem készült fénykép, sőt egy másik kedvenc pedagógusnak készült narancs-zöld karkötőről sem, mert mire készen lettem azokkal is, nem volt hangulatom fényképezni.

Viszont készült egy-egy szivárványos shambala Csibének és nekem. Ma már abban villogtam bent :)

A világoskék alapba fűztem bele a szivárvány hat színében pompázó gyöngyöket. Nekem nagyon tetszik :)

Íme a képek:



 

2014. június 11., szerda

Shambala ismét

Elkészült a várva várt futóm, de fotót nem teszek fel róla, ugyanis nagy gondban vagyok :( A virágok, amik a közepét adják, szépen kisimulnak, de a szegély csupa fodor. Most megoldást keresek, hogy mit lehet vele kezdeni, mert lebontani nem szeretném, annyi munka van benne. Minden ötletet szívesen fogadok!

Kínomban a megmaradt fonalból (egy terítőhöz kevés lenne már) angyalkákat kezdtem készíteni. Fel lesz használva ezáltal a maradék fonal (amihez nem is biztos, hogy kapnék ilyen árnyalatot), és közben nosztalgiázva gondolok arra, hogy de jó is volt télen fázni...Télen persze a mostani meleg lett volna jó, ebből is látszik, hogy nekem soha semmi se jó.... 

Tegnap éjjel (de szó szerint) viszont már nem volt hangulatom angyalkázni, sőt igazán semmihez sem, de aludni sem tudtam a melegtől, rászántam magam, hogy elkészítek néhány megígért karkötőt.

Ilyenek lettek:






Igazság szerint csak a hármat akartam megcsinálni, de Csibe jelezte, hogy nem igazság, hogy én csak úgy karkötőt készítek, meg amúgy is ígértem, hogy majd kap még... Szóval kipróbáltam a klasszikus felállást. A virágos édesebb, de ez viszont kicsit komolyabb ("felnőttesebb", de ettől én rendületlenül viselem a kis sárga virágomat :). 
Ráadásul már igencsak a gyöngyös készlet végét jártam, nem volt semmiből annyi darab, hogy egy tisztességes virágra futotta volna. A készletet délután feltöltöttem, és azóta rájöttem, hogy lilát nem vettem, sőt igazából kellene kék fonal is, szóval holnap lehet, hogy még benézek, pedig nem akarok, de... 

Továbbra sem igazán szándékozom eredeti shambala gyöngyöt venni, mert drágának találom, meg amúgy sem vagyok vele megbékülve, de így egész jópofa. 

Délután készült még kettő, a tanító néniknek ajándékul, Csibe által összeválogatott gyöngyökből.

 


 

2014. június 5., csütörtök

Gumigyűrű karkötő

Múlt hónapban mutatta a készletet kedves barátnőm, aki a kedvenc hobby boltomban dolgozik (a "gyöngyös"-ben :)
Akkor is birizgálta a fantáziámat, de most a tettek mezejére léptem :)
Csak annyi kellett hozzá, hogy összefussak a fentebb említettel, és csacsogás közben megemlítse, hogy hát már csak egy doboz van a készletből, azon kívül már csak gumigyűrűk vannak.
A készlet előnyei a gyűrűkkel szemben, hogy nem csak a karikák és a (horgoló)tű van hozzá, hanem egy műanyag alap is, amire fel lehet húzni a gyűrűket, és használati útmutató különböző technikai finomságokkal, hogy különböző kinézetű karkötőket lehessen készíteni, és műanyag "S" kapocs. Gyűrűket is lehet leírás alapján készíteni. Bár utóbbit még nem próbáltam.
Ráfogtam, hogy Csibének veszem, de gyakorlatilag abból, hogy kibontottam, miről is van szó, és hogy működik a dolog, hipp-hopp lett három karkötő. Két egyszerű, és egy bonyolultabb. 







Igaz, hogy boltban a karkötőt meglehet készen is vásárolni, viszont pár árban jobban megéri, ráadásul egyedi ajándékokat is lehet vele készíteni például csak a kedvenc színek felhasználásával.
Tényleg nagyon egyszerű, és pár perc alatt elkészül egy darab.
Remélem Csibének is fog tetszeni, bár ha nem, hát majd én elleszek vele :) Nem esem kétségbe :)