Nyuszi második nekifutásra

Az a helyzet, hogy bár nekem nagyon tetszik a kis fehér nyuszi, amit csináltam, azért annyira még sem vagyok megelégedve, hogy kiadjam a mancsomból. A füle nagyon esetlen lett, leginkább azzal van problémám, lehet hogy szét fogom szedni, és újra neki futok. De az sem most lesz.

Meg utólag belátva tényleg olyan pici, hogy könnyen elveszik, szomorúságot okozva kis gazdájának. Szerintem marad az enyém. Kabalának jó lesz :) Csak még ki kell találnom valamit, ami megakadályozza, hogy én hagyjam el :)

Viszont határozottan lebegett a szemem előtt a cél, hogy Csibe igenis és kap egy saját gyártmányú nyuszit húsvétra (még az idén).

Ma hajnalban készült el. Amikor hazaértünk a húsvéti mise után, akkor végeztem el rajta az utolsó simításokat. Szóval az alapra kötöttem még vagy négy sort, és utána álltam neki varrni, és tömködni, sőt még farkat is készíteni :)

Szerencsére a kötést még tegnap előtt elkezdtem hozzá :) Egyelőre még eldugva lapul, holnap reggelig :)

Sajnos két napja szinte folyamatosan esik az eső, úgy, hogy még az előtte elolvadt hólének sem volt ideje felszáradni, szóval csupa sár minden :( Ebből következik, hogy idén a nyuszi nem tud az udvaron rendesen fészket rakni, amit meg tud keresgélni... Ezt azért sajnálom. De azért a nyuszit már nagyon várja :) 

Szóval a nyuszi amit végül is meg fog kapni: 

Barátságosan bamba képe lett, de kötött anyagon nem tudok normálisan hímezni. De szerintem így is cuki. Élőben azért helyesebb.

Íme oldalról:

Annyira megtetszett boGár krea nyuszija, pontosabban a farokmegoldása, hogy rögtön tudtam, a következő nyuszinak csak ilyen bojtos farkincája lehet. (ez az első saját kezű bojtom, de látszik is rajta)

Igen, tudom, hogy nagy lett a farka. Viszont tök jól kiegyensúlyozza a tapsifülest, aki ezáltal nem esik állandóan hasra, és cukin tud ücsörögni.

Hát igen. A természetben nem sűrűn fordulnak elő hupikék nyulak, viszont csak ezt a fonalat találtam hirtelen itthon.

Még a nagy "megtanulok kötni" korszakomból maradt. Nem volt vele különösebb célom, de tetszett a színe, és jó lesz majd valamire alapon megvettem. Persze cél szentesíti az eszközt :) Szóval ez egy hupikék nyuszi.

Tracy Chevalier

Két könyvet szeretnék nektek egyszerre ajánlani Tracy Chevalier-től.

Az egyik a kedvencem: Leány gyöngyfülbevalóval. A másik pedig, amit a napokban fejeztem be: A hölgy és az egyszarvú.

Mondanom sem kell, hogy mindkettő nagyon jó könyv.

Ti nem gondolkodtatok még el egy-egy tárggyal kapcsolatban, hogy vajon kié volt, kapta vagy vette, kitől és minek, és milyen ember volt a tulajdonosa? Vagy ki lehet a képen lévő ismeretlen arc? 

Tracy Chevalier az idáig általam olvasott könyveiben ezt csinálja.

A kedvencem tőle a Leány gyöngyfülbevalóval. 

Abban Jan Vermeer van Delft azonos című festményének elkészítéséről ír. 

Egy lányról szól, Grietről, aki cselédnek szegődik Johannes Vermeer festő családjához, azért hogy támogatni tudja a saját családját. Apránként szakad el családjától, miközben megpróbál beilleszkedni az új családba, ami nem megy könnyen neki. A festőhöz mégis annyira közel kerül, hogy az beengedi őt a saját maga által teremtett világba, ami festményekről, festékekről, színekről szól. A végén pedig őt festi meg egy megrendelésen.

Grietnek meg kell találnia az összhangot a festő feleségével, az anyósával, a gyerekekkel, akik között van olyan is, aki szereti beleütni mindenbe az orrát. 

Habár a festő és Griet között nem történik semmi olyan, aminek nem lenne szabad megtörténnie, mégis sokkal közelebb kerül hozzá lelkiekben, mint a felesége.

A gyöngyfülbevaló is a feleségé, de a festő elvárja Griet-től, hogy viselje a festményen, mert szükség van rá, a tökéletességhez. Nem lehet elképzelés alapján oda festeni, Griet-nek ki kell szúrnia a saját füleit. 

A fülbevalóval robban ki a botrány. Talán akkor sem lett volna ekkora baj, ha fizikailag együtt lett volna a festővel.

Időközben a szeretett fivérének el kell hagynia az országot, mert bajba került, imádott kishúga pedig, akitől a munkája miatt távolodott el, betegségben meghalt.

Csak ő maradt meg idős szüleinek támaszul, de a Vermeer házból mennie kell. 

Biztos pontra van szükség az életében. Valamire, ahonnan tudja támogatni szeretett szüleit. Férjhez kell mennie... 

De vajon lehet-e boldog egy olyan házasságban, ahol nincs szerelem?

Érzelmekben gazdag, igazán jó könyv. A kishúga halálakor mindig könnyezem.

A hölgy és az egyszarvúban a Le Viste család számára elkészített faliszőnyegekről mesél, amelyeken hölgyek szerepelnek egyszarvúval, akit apránként édesgetnek magukhoz.

Ebben a könyvben van nőcsábász festőtől, ártatlan rajzolóig mindenféle ember.

A főszereplője a festő, akit felkérnek arra, hogy tervezzen olyan faliszőnyegeket, amelyek teljes egészében befedik a Le Viste család otthona legnagyobb termének összes falát, és csata jeleneteket ábrázoljon.

Nicolas des Innocents általában hölgyeknek fest miniatűröket, vagy címereket hintókra, de a család kifejezetten őt kérte fel közvetítőn keresztül a feladat elvégzésére.

Pontosabban az Úrnő választotta ki őt erre a feladatra. De más céljai vannak vele, mint a férjének. Ráveszi, hogy érje el a szőnyegek témájának megváltoztatását. Legyenek a szőnyegeken egyszarvúak.

A témát sikerül megváltoztatni, de ekkor a festő már halálosan szerelmes Claude-ba, a legidősebb Le Viste lányba... Ez a szerelem persze reménytelen, annak ellenére, hogy a lány is viszonozza.

A festő elutazik a szövőműhelybe, ahol a szőnyegeket készíteni fogják, ahol összebarátkozik a családdal, annyira, hogy nem tudja elviselni annak a gondolatát, hogy Aliénor, a mester csodaszép, dolgos, ám vak leányát hozzáadják a kékfestőhöz. Ettől a házasságtól függ pedig, hogy megkapják-e a szőnyegekhez szükséges kék fonalat...

Szövődnek barátságok, és születnek ellenséges kapcsolatok is bőven. 

Habár a szőnyegek időre elkészülnek (az előrehozott időpontra), azért mégsem happy end a vége. 

Mégis csodálatos könyv.

Megismerhetjük a faliszőnyegek hölgyeit, hogy kiről mintázták őket...

Persze nem szó szerint és a valóságos értelemben. Mert a történelem során nem sok információ maradt fent egyik műről sem. Annyira talán nem is érdekli az embereket, mint a különös mosolyú Mona Lisa. 

Vannak benne valós szereplők, de valószínűleg másmilyen természettel voltak megáldva, mint amilyet Tracy Chevalier álmodott nekik. 

Nem lehet tudni. 

De akár így is lehetett... Ki tudja...

Valószínűleg minden hölgy mögött (akár a festményen szereplő lány, akár a faliszőnyegek egyikén szereplő hölgy) volt valaha egy valóságos nő. 

Remélem értitek, hogy mit zagyváltam most össze :)
A könyveket mindenképpen érdemes elolvasni.

Előre szólok, aki belekezd, nehezen fogja tudni letenni :)

Húsvéti tojás festés

Húsvéti tojás. Sok egyforma létezik belőlük, de valahogy mégis mindegyik egyedi, hiszen az alkotója beleteszi szívét, lelkét egy egy "munkadarab" elkészítésébe. Megvallom őszintén, én idén lusta voltam, és Ayumi által kiöntött tojásokat kértem, és pusztán azt festettem ki... Tudom, tudom... ejnye.... De hát ez van... Néha én is szabira mehetek az alkotó folyamatok elől.

Az elmúlt években azonban számtalan tojást készítettem, különböző technikákkal kísérleteztem. Kifújt tojást festettem főleg, de csipkézett tojást is készítettem. Bár mint kiderült, nem is olyan egyszerű! Előre elnézést kérek a képek minőségéért, de természetes fény hiányában elég nehéz az én gépeimmel fotózni... A képek után leírást is találtok, pár tippet, hogyan csináld. ;)

A 2010-es példányok egy része:

A 2011-es változat:

Sajnos az ezek előtti évekből, és a tavalyi tojásokról nincs kép. :( De remélem, ezek azért picit elnyerték a tetszéseteket, már a minőség ellenére is. 

Ha tojást akarunk festeni, nagyon sok hagyományos, és nem hagyományos mintát találhatunk a neten. Érdemes körülnézni, beírni, hogy hímes tojás, vagy magára a mintára keresni, pl, kalocsai minta. Azonban a minták végtelen sorának csak fantáziánk áll útjába. Bármit meg lehet valósítani!

Így csináld:

A kifújt tojást mosd meg óvatosan, és várd meg, hogy teljesen megszáradjon! A tojásokon érdemes mindig a segédvonalak felrajzolásával kezdeni, mert ha ezek rajta vannak a tojáson, akkor nem fog a minta elcsúszni, és nem lesz aránytalan a tojás két, vagy akár a négy oldala. Könnyebben fogod tudni a mintát rárajzolni a tojásra. 

Szóval a segéd vonalak. Fogj egy sima, normál grafit ceruzát, és rajzolj a tojás tetejére egy keresztet. Majd, ezeket a vonalakat folytasd a tojás aljáig, és érjenek össze ott is. Érdemes minimum négy, de akár nyolc részre is osztani a tojást, a minta bonyolultságától függően. Majd, ha a függőleges vonalak megvannak, érdemes berajzolnia a tojás "egyenlítőjét" is. Azaz,  a tojás közepén körben is egy vízszintes vonalat. Ez is segít a minta megrajzolásában. Ha ez megvan, akkor kezdhetjük a minta felrajzolását. Továbbra is ceruzával dolgozzunk!

Amikor már a segéd vonalak, és a minta is fent van a tojáson, akkor érdemes egy fekete alkoholos filctollal átrajzolni a mintát. Ezután a már nem kellő segéd vonalakat ki lehet radírozni! Ne ijedjetek meg, a filc halványodni fog! Ha ez megvan, akkor kezdődhet a színezés. Ez bármilyen technikával történhet, akár festékkel, akár filctollal, akár bármilyen más olyan eszközzel, ami fog a tojás hájára. Azonban egyre figyelni kell! A különböző anyagoknak, különböző a száradási ideje! Ezt mindenképpen kalkuláljátok bele! 

Először csak a mintát fessétek ki, majd száradjon egy kicsit, és úgy jöhet a másik oldalon a minta. Ha mind a két oldalon megszáradt a minta, vagy esetleg az oldalán, (én szoktam pontosan a felezővonalra oldalra apró mintát rajzolni, ami körülöleli a tojás két felét, egy picit ezzel szét is választva azt. Amikor esetleg a tojás felakasztva forog, jól néz ki, ha az oldala sem üres, ott is van minta.) Akkor jöhet a háttér színezése. Ha az is kész, akkor át lehet húzni ismét a minta egyes részeit alkoholos filccel, a hatás kedvéért. Jobban mutat, ha picit kiemelkedik a minta! ;)

Ha mindent kifestettünk, és minden meg is száradt, akkor jöhet a kötözés. Ezt szintén bármilyen technikával lehet csinálni. A legegyszerűbb, és mutatós is, ha egy cérnát átfűzöl a tojáson, és egy gyönggyel megtámasztod alul, majd a tetejére is teszel. Mint ahogy látszik az én tojásaimon is. Úgy a legegyszerűbb befűzni a fonalat, ha egy hosszú tűbe, vagy valami kampós dologba belefűzzük. Én kihajlítottam egy gémkapcsot, egyik végét kicsit tű fokára alakítottam, abba került a fonal, és simán csak áthúztam a tojáson.

Visszatérve a mindenféle anyagra. A fentebb látott tojásokon alkoholos filccel, szövegkiemelővel, hibajavítóval, színes ceruzával, normál filccel, és hasonló eszközökkel dolgoztam.

Jó festegetést kívánok mindenkinek! :)

Hm. Azért megmutatom az idei munkát, bár nem vagyok rájuk büszke.. Tényleg lusta dög voltam... :(

Mia

Nyusziiiiiiiiiiiii :)

A közelgő Húsvét alkalmából rám tört a nyuszi készíthetnék. Egyértelmű volt, hogy horgolni fogok, de hogy milyet és hogyan, arról halovány lila fogalmam sem volt.

Legjobb barátomhoz (természetesen Mia után) fordultam hát segítségül (Google forever!!!! :) és rögtön mutatott egy csomó helyes, édes, ölelgetni való nyusszancsot. 

Idő és energia szűkében próbáltam egy gyorsan elkészíthető nyuszit keresni, mert ahhoz hogy meglepi legyen, csak este lehet rajta dolgozni. 

Pedke blogján találtam ezt a cukiságot, mint horgolt nyuszit. Számomra sajnos nem igazán derült ki kép alapján, hogy milyen szemeket horgolunk, ezért távsegítséget kértem Miától. Pontosabban megkértem, hogy legyen olyan jó, és kérdezze már meg nekem kedvenc pótanyumat (az ő saját, személyre szabott anyuját), aki fantasztikusan horgol, hogy hát miről is van szó.

Pótanyum felvilágosított első ránézésre, hogy hát nem horgolás, hanem kötés (amivel még nem barátkoztam meg teljesen), de ha mindenáron horgolni szeretnék, akkor sűrűn horgolva, rövid pálcákkal el tudom készíteni az alapot.

Neki is láttam kellő lelkesedéssel. 

Az alap nem lett nagy, kabalának szántam Csibének A képekből viszont sajnos nem derült ki, hogy honnan is lesz a nyuszinak a farka. Merthogy van neki.

Lelki szemeim előtt már láttam magam, ahogy harmincadszor kezdem újra hogy a pici nyuszinak pici farokként horgoljak egy pici kitömött gombócot, amit aztán rá fogok varrni. Hát nem voltam valami nyugodt látvány :)

Közben azért rátaláltam (teljesen véletlenül) a Varróház oldalán is a nyuszira. Az anyaga más, de egyébként teljesen ugyanaz a nyuszi, és jól lehet látni, hogy készül a nyuszi farok.

Még véletlenebbül megtaláltam a nyuszit boGár krea oldalán is. Polár anyagból készül nála, és teljesen más jellegű nyuszi farok megoldással. De határozottan ötletes, cuki, és bojtos (pontosabban pom-pom-os)

Megsúgom a nyuszira utaló linkek a megnevezett oldal nyuszival foglalkozó bejegyzésére visznek át, nem ugyanazt a nyuszit mutogatom mindenhol :)

Most pedig következzék az én horgolt nyuszim (előre is elnézést a képek minőségéért!)

Az anyaga a jól ismert 1-es horgoló tű, és a kedvenc Anchor fonalam. Az orrát és a száját rózsaszín, a szemeket pedig piros hímzőfonallal hímeztem fel. Nyakában fél cm széles piros szatén szalag van.

Oldalról így néz ki:

A fülénél jobban össze kellett volna húznom az anyagot, de nem igazán sikerült. Prototípusnak azért egész jó lett. Remélem, Csibének is tetszeni fog :)

Tervben van, hogy komolyabb horgolt nyuszit is fogok készíteni, de kezdetnek ez is jó, főleg kezdőknek. Maradék anyagból is el lehet készíteni hipp-hopp, akár varrógép nélkül is.

Húsvétra készülve

Közeledik a húsvét.
Csibe osztályának (is) készítettem gipsz tojásokat, amiket kifestve haza tudnak vinni ajándékba, vagy akár ott is maradhat az osztályba, mint dekoráció. Csibe legalábbis utóbbit tervezi, de csak "mert nekem bármikor önthetünk itthon". Édes, ugye? :)

Szóval a tojások:

A madzagok nem véletlenül vannak ott a fényképen, hanem direkt. Annál fogva lehet majd felakasztani a tojásokat.

Gipszöntésnél amire oda szoktam figyelni, hogy a gipsz ne legyen se túl sűrű (nem olyan szépen simul bele a formába, nem tölti ki olyan egyenletesen a részleteket), és se túl híg (az életben nem szárad meg). Valamint ha akasztósra szeretném, akkor a cérnát/drótot még a friss gipszbe belenyomom. Azzal együtt szárad meg, és így erősen fogja tartani.

A fénykép még száradás közben készült, de helyhiány miatt kicsit összébb rendezve.

Körülbelül két éve, karácsony tájékán öntöttem utoljára ilyen nagy mennyiségben gipszet (ez csak a töredéke, annak amennyit csináltam). Akkor az óvodába készültek fára akasztható gipsz angyalkák, és mécsestartók.

Száradás után a gyerekek fogják a tojásokat saját kézzel, a saját ízlésük szerint kifesteni. Ez nagyon fontos szerintem, mert annak idején, amikor rövid ideig, de napközis voltam, az ottani tanárnővel gipsz figurákat öntöttünk anyák napjára ajándékba. Mindenki kiválaszthatta a formát, meg a tempera színét, amivel a tanárnéni beszínezte a gipszet, aztán kiöntötte, majd kivette a formából, és odaadta. Szóval nem volt benne semmi igazán személyes. Mindazonáltal vitathatatlanul kedves ötlet volt tőle, hogy ezzel is foglalkozott.

Van itthon már pár gipsz öntő formánk (a nyuszinak meg kellett e-mail-ben írni, hogy hozzon azt (is), de olyat, amilyen még nincs :) Szerencsére nem nagyon igényes a csaj :)

Az öntő formák hosszú távon is jó befektetések. 

Egyrészt lekötik a gyerekeket már a festéssel is (én anno azért vettem, mert Csibe kicsi volt a komolyabb kézműves tevékenységekhez, de festékkel pacsmagolni szeretett), másrészt a nagyobbak már önthetik is a formákat, amik dekorációnak is jók, de akár ajándékba is lehet adni.

Tavaly Csibének tartottunk egy kisebb zsúrt a születésnapján, és hogy ne unatkozzanak a gyerekek, többek között előre kiöntött, és kiszárított gipsz figurákat is festhettek, amelyeknek a hátára mágnes csíkot ragasztottunk, és hűtőmágnesként kerültek alkalmazásba. A mi hűtőnkön is virít pár ilyen házi készítésű hűtő mágnes. 

Az öntőformák árai elég változatosak, de elég sokáig bírják a gyűrődést. A gipsz ára sem vészes. Én utoljára 300,- körül vettem 2 kg modell gipszet, amiből azért elég sok mindent ki lehet hozni.

Új évi fogadalom letudva

Akik esetleg olvasták a korábbi bejegyzéseket, azok emlékezhetnek arra, hogy egyetlen új évi fogadalmam volt, miszerint idén, ha törik, ha szakad, de befejezek egy közel két éve hímzés alatt álló terítőt. Már csak azért is, mert nincs szívem kidobni, de tovább kerülgetni sem.

Örömmel jelentem, hogy sikerült befejeznem.

A hímzés már egy ideje kész volt, de ma jutottam el odáig, hogy körbe vágtam a szélét.

A végeredmény ez lett:

 

A kezdeti lelkesedésem óriási volt, a fehér részek hamar készen voltak, még a lyukak is, amiket egyesével, kézzel varrtam ki. Ez volt az első lyukvarrásom, szóval nem éppen egyenletesek, de nézzétek el nekem.

Már egy mosáson túl van, de így is pont úgy néz ki, mint egy mostoha sorsú szegény terítő, amelyik két évig egyik táskából, a másik táskába vándorolt, és megjárta a hadak útját. Még nem tudom, hogy fogom a maradandó foltokat eltávolítani belőle. De ha valakinek van ötlete, azt szívesen venném...

 

Kicsit közelebbről is lefényképeztem a két motívumot, amelyek tükröződnek a két szélén és középen.

 

Ez a csokor a két szélén van:

 

 

Nagynéném szerint a kék virágokat igazából pirosan kellett volna hímezni, mert hogy úgy szebb lenne, de nekem valahogy ez a szép égszínkék kívánkozott oda. Nem is tudnám pirosban elképzelni. Főleg, mivel nekem olyan búzavirágosan néz ki ez a fajta virág. 

 

A közepén lévő egy szál napraforgók pedig ezek:

 

A foltokat leszámítva azért nem lett csúnya. Sőt egészen barátságos. Legalábbis szerintem.

 

 

Fontos videó....

Üdv Néktek! Pontosan 8 perccel ezelőtt, amikor még a dinoszauruszok is a Jurassic Parkban mászkáltak, és a Star Wars jedi lovagjai is éppen a lézer kard forgatást tanulták, Ayumi megosztott velem egy videót... 

Egy olyan videót, amit mindenkinek látnia kell... Mert ha nem látja, akkor lehet hogy megszűnik az egész világegyetem, és a tér-idő kontinuum sem marad egyben!

Tehát itt a videó, amit Szent Grálként hozok közétek, és óvjátok, tekintsétek, és osszátok mint ereklyét, melyet felbecsülhetetlen értékként mindenkivel meg kell osztani! :D

És csak hogy lássátok, hogy már hamisítják is!!! (No meg ki is egészítik.. ;) ) :D

Mia

Fél testvérek

Ez a címe Da Chen fantasztikus könyvének, amit ma fejeztem be. 

Most valahogy sikerült nagyon jó könyveket kivennem a könyvtárból.

A történet több szálon fut párhuzamosan, mégis nyomon lehet követni, hogy ki kivel van.  A szerző a szereplők szemszögéből meséli el az eseményeket, külön-külön, de mégsem meséli el újra ugyanazokat a történeteket, hogy ki hogy élte át, hanem folyamatosan pörög a cselekmény. 

A kínai kulturális forradalom idején Ding Lung tábornoknak két fia születik. 

Tan, a házasságából, törvényes keretek között. Családja szeme fénye, büszkesége, benne van mindenkinek a reménysége, hogy a saját álmait fogja megvalósítani.

Sento pedig a törvényen kívüli, a szeretője fia, akinek nem is lett volna szabad megszületnie. Abban a pillanatban jött világra, amikor az anyja megölte magát. (Itt egy picit szerintem nagyon elszaladt a szerző fantáziája, mármint a születés és halál körülményeinél, de ez csak a saját véleményem.). Csodával határos módon rátalált egy öregember, aki megmentette őt, és saját fiaként nevelte a feleségével együtt.

Mindkét gyerek szép, okos, és tehetséges. 

Külön-külön nőnek fel, és mégis nagyon sok hasonló vonásuk van.

Tan nem tud róla, hogy lenne testvére, Sento pedig tud róla, mert egy falubeli öregember mesélt az igazi szüleiről neki, de amikor hozzájuk fordul, csak elutasítást kap, és fenyegetést, hogy ha továbbra is fenntartja állítását, akkor a törvény értelmében halálbüntetés is várhat rá.

Az idők során a két testvér élete anélkül fonódik össze, hogy ők bármit is tudnának a másikról. Olyan láthatatlan szálak szövik át az életüket, amikre csak a könyv vége felé eszmélnek rá.

Ilyen közös pont Jü kisasszony, Tan élete szerelme, akit Sento anélkül öl meg, hogy tudná, hogy bármi közük van egymáshoz. 

Szumi Vo, akiért Sento három életet oltott ki az árvaházban, csak hogy megvédhesse, és kockáztatta, hogy őt is megölik ezért. Majd Tan menti őt ki a cselédsorsból, és segít neki álmai megvalósításában... 

Mégsem hozza közel a két testvért egymáshoz Szumi Vo szerelme sem.

Időközben szerepet cseréltek, a semmiből indult, törvénytelen árva, aki egy a faluja elleni támadásban elveszítette a nevelő szüleit is, gyilkosból jól képzett katona, az elnök bizalmasa, és testőre lesz, aki hamar hatalomhoz jut.

Tan pedig egy rossz húzással romjaiba dönti szülei, nagyapja a politika viharjai által megtépázott amúgy is ingatag hatalmát, és száműzetésbe kerülnek. Mégis van ereje talpra állni, felépíteni egy egész birodalmat, banki kapcsolatokkal, könyvkiadóval, hatalmas tervekkel...

Csak egy valaki nem engedi, hogy elérhesse céljait. Sento, aki az egész család ellen bosszút esküdött, amiért eltaszították...

A két testvér hatalmi harcát követhetjük végig, amit átsző mindkettejük Szumi Vo iránt érzett szerelme.

Szumi Vo-é, aki nem felejtette el, hogy mit tett érte Sento, és ha nem tudta volna úgy, hogy kivégezték, élete végéig várt volna rá, ha másért nem is, Taj Ping miatt... De azt is tudja, hogy Tan, aki leginkább azzal vette le a lábáról, hogy annyira emlékeztette Sentora, jó ember, és sokat tett azért, hogy szabad lehessen...

A vége ha úgy vesszük happy end, mert egymástól többé-kevésbé függetlenül mindenki megtalálja a helyét a világban, még ha nem is úgy, ahogy azt ők elképzelték.

Tényleg nagyon érdekes könyv. 

A szereplők is nagyon szerethetőek.

Persze a szereplők életén kívül van benne jó adag politika is, de mivel a politikai széljárás befolyásolja az életüket, egészen elviselhető.

Mostanában lehet, hogy lesz még jó pár könyv ajánló :) Van még pár könyv, amibe nem kezdtem bele, a legutóbb kivettek közül, de azért itt és most megesküszöm, hogy rossz könyvet nem is fogok ajánlgatni. Szóval a Candide-ról például egy sort sem fogok írni :)

Barátság...

Azért írok most, mert elgondolkodtam valamin. Meddig tartanak a barátságok? Azok, amit örök érvényűnek tekintünk, meddig terjed ki? Valóban létezik olyan, hogy örök barátság?

Nem régiben láttam pár fényképet az egykori legjobb barátnőm diploma osztójáról, akivel akkor meg voltunk arról győződve, hogy örökké barátok leszünk, mi mindig mindent együtt fogunk csinálni. Most hol tartunk? Ott, hogy jó ha szülinapon, vagy névnapon fél szót írunk egymásnak. Abban a korban, amikor pusztán pár perc, és az ember a világ másik felén lévő emberrel is tud beszélgetni. De nem. Annyi időt sem szánunk egymásra, hogy fél percre a gép elé üljünk. 

Persze, az élet változik, mi is változunk, de hát akkor is. Miért kell mindent eldobni ami jó volt? Félre ne értsetek, nem bánom. Egyáltalán nem. Na jó, egy picit. De én jobbat kaptam. És ezt őszintén mondom. Többet kaptam, mint az a barátság bármikor is volt. Egy testvért, igen, itt Ayumiról beszélek. Bár megvallom, a P.-vel való barátságunk megszakadása miatt néha félek, hogy Ayumival én fogom elrontani, és ez a testvéri viszony elhalványul. Ő mindig mondja, ahogy szerintem most is fogja, ha olvassa amit írok, hogy hát nem, ez nem történhet meg, és nem fogja hagyni. 

A barátságok tényleg elmúlnak? Ahogy végig gondolom az életem menetét, nagyon sok emberrel ismerkedtem meg, és tettük le a nagy esküt, hogy hát mi nem, nem fogunk eltűnni egymás szeme elől, és nem, nem fogjuk hagyni, hogy ne legyünk barátok... De mi lett ezekkel az emberekkel? Egy egy lájk facebookon, ünnepekkor esetleg egy egy e-mail, vagy üzenet. Ennyi lett a hajdan oly nagyszerű barátságokból.

Az ember változik. Mint említettem. De annyira megváltozunk, hogy azok, akik egykor mindent tudtak rólunk, minden balhénkban velünk voltak, és akár ők kevertek bajba már nem tudnak velünk lenni? Vagy pusztán csak rohanunk, és nem állunk meg azért, hogy egy egy kapcsolatot ápoljunk. Keresünk inkább egy újabbat, ami hogy is mondjam, közelebb van hozzánk.

Igen, nézzük ezt az oldalát is. A földrajz..

Még általános alsóban M. volt a legjobb barátnőm. Hm. Talán akkoriban az egyetlen igaz, vagy mondhatni tényleg az egyetlen barátnőm. Elköltöztek.. Majd mi is.... Aztán eltűntünk évekre egymás szeme elől. Már akkor, amikor ő elköltözött, megszakadt a kapcsolat. Próbáltam keresni az évek során, pláne, mikor már internet is volt a közelemben, de nem sikerült. Még végül, majdnem 20 év után ismételten megtaláltuk egymást. Csoda. Ő bukkant rám. Be lehet azonban pótolni ennyi időt? Sajnos nem hiszem. Eleinte még váltottunk pár e-mailt, de nagyon távol kerültünk egymástól. Mostanában tényleg nagyon ritkán váltunk levelet. De a lényeg, hogy tudom, hogy mi van vele. 

És itt jön a földrajz. Sajnos, hogy ha nem laktok viszonylag közel egymáshoz, akkor a barátság is kicsit megsínyli. Gondold el, hogy kell egy órát utaznod, hogy találkozz vele. És mire odaérsz, lassan jönni is kell vissza, mert ugye, munka, család, ilyesmi. Nem egyszerű.  Egy idő után a hozzád közelebb lakókkal fogsz jobban barátkozni. Pusztán idő, és energia takarékosság céljából. Vagy például a kollégákkal, mert legalább találkoztok munkaidőben, és nem kell mérföldeket hullafáradtan caplatnod, hogy egy másik városban lévő baráttal találkozz.

A legtöbb nagy barátság az általános, vagy a gimnázium, illetve a főiskola végén, vagy utolsó évében szűnik meg. No nem azért, mert szeretnétek mindent kidobni, pusztán csak máshova kerültök, más lesz az érdeklődési körötök. 

A fentebb említett M.-el való beszélgetésünkből rájöttem én is, hogy az évek során mennyit változtunk. Az a régi kötelék, ami annyira egyformává tett minket eltűnt, és most már nem tudnánk akár egy pár órát sem végig beszélgetni, pedig régen akár egész éjszakákat végigdumáltunk. Sajnos elmúlt.

Vannak a jó befejezések, amikor mint fentebb említettem P.-vel is néha váltotok azért üzit, kb évente egyet, de akkor is. És van a másik. Ez A.-van esett meg, az unokahúgommal. A legeslegjobb barátnője (igen, tudom, hogy ez így nyelvtanilag nem helyes, de akkor is az) fordult a leginkább ellene. A konfliktus okát nem ismerem, de ha jók a sejtéseim, akkor egy szerelem áll a háttérben. Mindent, amit csak tudott A.-ról, azt most ellene fordította.  A háta mögött kibeszéli, és mindennek elmondja. Hazug barátnak tartja. Pedig, mint A. barátaitól kiderült, nem is A. volt a ludas a dologban. Talán egyszerűbb haragudni, és mindent arra "kenni" akit a legjobban szerettünk, mint hogy belássuk a hibánkat, hogy bocs, én tévedtem, nem akarom a barátságunkat elszalasztani. 

Nehéz dolog a barátság. Megismerkedni könnyű, de megtartani évek keresztül, na az ami a világ egyik legnehezebb dolga. Küzdeni kell érte, és néha legyőzni önmagad, és beismerni, hogy hülye voltál, de fontos ez neked. Ha megteszed, valami mássá alakul át, mint a miénk Ayumival, és remélem nem bánja, hogy ezeket leírom, de tény, hogy mi is barátokként indultunk, majd voltak csatáink, volt úgy, hogy fél évet haragban voltunk, de  mikor kellett ott álltunk egymás mellett. Ez hozott minket közelebb, és lettünk igazi testvérekké. 

Zárásként még valami. Néha elgondolkodom azon, hogy mi lett volna ha nem szűnnek meg azok a barátságok. Ha másként álltunk volna hozzá. Talán más emberek lennénk most? Lehet, hogy ennek kellett történnie, és más utakra kell mennünk ahhoz, hogy megtaláljuk önmagunk? Hogy más embereknek kell mellettünk állnia, és lennie a legjobb barátainknak, hogy elérjük azt, amit igazán akartunk? 

Mia

Könyvjelzők

Csak mert viszonylag régen volt kreatívkodás :)

Előzetesben megjegyzem, hogy megboldogult lánykoromban, megátalkodott szamárfülező voltam. Mindig úgy jelöltem, hogy hol tartok a könyvben. Sokakat idegesített.
Ezt követően jött egy bármi jó lehet könyvjelzőnek, ami épp a kezembe akad. Ceruza, papír zsebkendő, blokk, papír fecni... Bármi.
Ezután nyomtató segítségével készítettem pár színes, vidám könyvjelzőt, szép idézetekkel, de valahogy elkallódtak. 
Még mielőtt visszaszoktam volna a szamárfülezésre körülnéztem origami témában, és találtam néhány pár perc alatt elkészíthető, ötletes könyvjelzőt. 
Ezeket a lap sarkára kell "húzni", a lapok összefogják, nagyon leesni sem tud, bármikor pótolható, és egyedi.

Ez a fajta volt, amit először használtam:

  

 

Ezen a videón láthatjátok az elkészítését:

 

A videó készítőjével ellentétben én fordítva használom. Nekem a teljes része van azon az oldalon ahol éppen tartok.

Ezt követte ez:

Ezen a videón megnézhetitek, hogy készül egy hasonló.

Valamivel bonyolultabb, mint ahogy én készítem, de csak azért, mert két színű, egy színűként sokkal egyszerűbb elkészíteni.

Amit én készítek annak az alapja közönséges sátor hajtás. Két egymással szembeni csúcsot megfelezek, lelapítok. Az egyik alját behajtom a háromszögbe, ez fogja összetartani. A másikat meg keskenyítem. Igény esetén fényképekkel illusztrálom. Nem saját ötlet, de halovány lila fogalmam sincs, hogy hol találtam anno.

A harmadik könyvjelző ez:

Itt nézhetitek meg, hogy készül:

Igen, tudok róla, hogy ezt sem úgy használom, mint a készítő, de én jobban szeretem, ha a tetején lóg ki a fülecske.

A negyedik könyvjelző nem origami. Viszont nagyon cuki.

 Ehhez nincs videó.

A leírását itt találhatjátok meg.

A hangsúly a gémkapocs hajtásán van. 

Egyébként én színes, műanyag gémkapcsot használok, mert azáltal is színesebb lesz, meg egyébként is könnyebb hajtani. Hímző fonallal horgolom be, 1-es horgolótűvel, egy ráhajtásos pálcákkal.

A színeket nagyon jól össze lehet párosítani, fehér kapocs, zöld fonal, Fradi drukkereknek például, vagy fordítva. Különben kipróbáltam, és melírozott fonallal is nagyon jól néz ki, és igazán egyedi lesz tőle.

u. i.: Bocs a képek minőségéért!

Véradás

Büszkén tudatom a világgal, hogy ma volt életem 16. véradása!
Ami több is lehetne. Persze.

De az úgy szokott lenni, hogy:

a) Nem szól a kutya sem, hogy lesz véradás

b) Szólnak. Utólag.

c) Amikor megtudom a dátumot, már előre le van szervezve az utazásom a világ másik végébe. Arra a napra. Hajnalban indulok.

d) Épp nyomorultul vagyok, és békésen döglődök.

Hát most tudtam róla. Azért így is kalandosra sikeredett egy kicsit.

Még decemberben kiszámoltam, hogy a következő harmadik hónap márciusra esik. (ugye milyen okos vagyok? :), tehát akkor esedékes egy véradás.

Felcaplattam a Vöröskereszt honlapjára. Még februárban. Meg is találtam a márciusra kiírt véradások helyszínét és időpontjait. Kellőképpen lelkesedtem, hogy ritka eseményként meghirdettek egy alkalmat (mai napon) a faluban is. 

Megerősítendő feltételezésemet, hogy az információ helyes, a mai napi megyei hírlapban is megjelent, hogy igen, véradás, itt nálunk, és ma, és tök jó lesz. Na jó, utóbbi nem volt a hirdetésben, de legutóbb is tök jó volt :)

Kollégám még ma is megkérdezte, hogy nem megyek-e el vele, mert náluk is lesz, munka után elmehetnénk együtt. Á, nem, én majd itthon erősítem a statisztikát.

Csibének hazafelé kerülhetnékje volt, és a Művelődési Ház felé jöttünk haza, ahova meg lett hirdetve az esemény.

Sehol senki. Még az ajtón is benéztem értetlenül, de hát ott sem volt senki.

Kicsit értetlenkedtem, kicsit dühöngtem, és felhívtam kollégát, hogy náluk ténylegesen van-e véradás, mert hogy az övékét meg egyáltalán nem láttam a honlapon, de ő kapott behívót. Nem nagyon leplezte kárörvendését, amikor közölte velem, hogy igen, ő épp most volt, és kérdezte ott a lányokat, és nem tudtak semmit róla, hogy hozzánk jönni kellett volna valakinek...

Apu megszánt, és visszavitt kocsival. 

Megemlítettem a Vöröskereszt képviselőjének, hogy mi a helyzet. 

Megvigasztalt, hogy nem én vagyok az első, aki nem érti, hogy mi van, mert már többször hívták a nap folyamán a faluból...

Érdeklődtem, hogy hogy lehetne elérni, hogy kapjak én is behívót. Mert hogy én még egyszer sem kaptam. 

Anno volt olyan, hogy sms szolgáltatás, de amikor ajánlgatták, épp tönkre volt menve a mobilom (igen, a macska meg fel volt mászva a fára), szóval nem kértem. Aztán meg megszűnt a szolgáltatás.

Elvileg most majd elintézi, hogy valahogy átkódoljanak, hogy hozzájuk tartozzak, mert egyébként a saját településemhez tartozom, és mint olyan az itteni véradásokról kell(ene), hogy kapjak értesítést. Az más kérdés, hogy nálunk nem nagyon van véradás szervezve...

Na szóval lényeg a lényeg, sikerült :)

Különben anno egyszer a giminkben is szerveztek. Az volt az egyetlen alkalom, nagyon lelkesek voltunk, hogy jujj, megyünk, adunk, tök jó lesz, de még a torna teremig sem jutottunk el, amikor közölték a szembejövők, hogy hát majd két év múlva jöjjünk vissza, mert hogy 18. alatt nem lehet.
Különben nem sok elvárás van a potenciális véradókkal szemben.

A két év elmúlt, és igazából nem is nagyon foglalkoztunk a témával, leszámítva egy tematikus csapat versenyt, amin indult a banda.

Miával egyszer pont észrevettük, hogy véradást szerveztek, és épp szükségem volt valami tennivalóra, amivel le lehet vezetni a feszültséget, ugyanis épp tomboltak bennünk az indulatok. (továbbra is határozottan állítom, hogy nekünk volt igazunk).

Ez pont olyan dolog volt, amihez kellett bátorság, és amíg azon agyaltam, hogy hm, vajon a végén fel kell-e mosni engem vagy nem, addig sem arra gondoltam, hogy....

Szegény Mia épp meg volt fázva, de elkísért, hogy lelki és szükség esetén fizikai támogatást nyújtson. Ha nem jön el velem, valószínűleg az ajtóból visszafordultam volna.

De tündér volt, elkísért, bátorított, tartotta bennem a lelket, és azóta lelkes véradó vagyok, és lelkesen bíztatok mindenkit. Már amikor nincs életben a fentebb említett négy pont egyike sem.

A tapasztalatok változatosak.

Ma sikerült összeakadnom egy nagyon jó fej nővérrel, és végig nevetgéltük azt a tíz percet. Találkoztam olyan tanuló nővérkével, aki elsőre olyan szépen megszúrta a vénámat, hogy csak na, pedig az igazán nagy szó, mert elég hülyén helyezkednek el :S De volt olyan több évtizedes gyakorlattal rendelkező nővér is, aki egyáltalán nem találta el, de azért a kedvemet neki sem sikerült szegnie.

Általában a hangulat jó,  a szomszédos ágyon fekvőkkel el lehet beszélgetni, és ha nincs épp tömeg, akkor akár a nővér is oda ül az ember mellé, hogy szórakoztassa.

Az orvosok is aranyosak, legalábbis én csak olyannal találkoztam.

Hogy miért jó vért adni?

Először is jó érzés segíteni. 

Nekem nullás vérem van, ami olyan szempontból jó, hogy elvileg bárki kaphatja. Az más tészta, hogy én nem kaphatok akárkitől (az az AB csoport), viszont van helyből három olyan ismerősöm, aki ha az életét nem is, de vérét biztos ontaná értem, ha arra kerülne a sor, és nullás a vércsoportjuk.

Másrészt ha úgy adódik, és szükség van rá, nyugodtabb lelkiismerettel fogadom el a vért. Mert én is adtam. 

Ráadásul a levett vért több szempontból is szűrik, és a nyilvántartások alapján probléma esetén vissza is jeleznek. Így biztos lehet benne mindenki, hogy csak tiszta, egészséges vért kap. A véradók pedig amennyiben problémát észleltek a szűrések során, kapnak egy jelzést, hogy ha nem is érzik betegnek magukat (különben nem is mehetnének vért adni), azért el kéne menni orvoshoz.

Szóval csak bátran. Akár csapatban, akár egyedül, de gyertek ti is vért adni. Jó dolog.

Vámpír naplók

Délután fejeztem be L. J. Smith-től a Vámpír-naplók trilógiát (Ébredés, Harag, Tombolás).

Lerágott csont -gondolhatják páran. Ami előfordulhat.  

Szándékosan késésben vagyok az aktuális trendektől. Könyvet példának okáért ritkán olvasok akkor, amikor épp sláger, és mindenki azt olvassa. Szeretek úgy véleményt alkotni egy könyvről, hogy a többség hozzáállása nem befolyásol. Így olvastam például a Harry Potter könyveket is évekkel azután, hogy lecsengett a nagy Harry Potter láz, és már a filmek sem voltak annyira az érdeklődés középpontjában. De akkor szinte alig tudtam letenni őket...

A filmekkel is ugyanígy vagyok. Anno amikor mindenki Titanic lázban égett, nem voltam hajlandó megnézni. Romantikus zagyvaság, és amúgy is brrr... Pár évvel később néztem meg először, és azóta az egyik legkedvesebb romantikus filmem. Persze nem Leonardo DiCaprio miatt. Nekem kicsit nyálas. De maga a történet nagyon szép. Jókat lehet rajta sírni... 

Stepenie Meyer trilógiája is tervben van, de odáig még nem jutottam el... Leghősiesebb nekifutásom három oldal a twilight-ból... Kb. ugyanennyi a rekordom Danielle Steel összes művéből együtt véve, de szerintem azt nem is fogom megdönteni...

Szóval vámpírok.

Alapjáraton nincs velük semmi bajom. Sőt kedvelem őket. Akár gonoszak, akár jók, az én szememben körüllengi őket a túlvilág romantikája (jujj, ez de szép lett :)

A vámpír történetekbe elég sok minden belefér nálam. A klasszikus Drakulától kezdve, a romantikus Interjú a vámpírral-ig, a Drakula halott, és élvezi-n, valamint Stephen King: Borzalmak város-án keresztül tényleg minden. 

Barátnőm (kivételesen nem Mia) egy ideje kérdezgeti, hogy olvastad már, olvastad már, olvastad már? Én meg juszt sem olvastam még... De a legutóbbi könyvtárlátogatásom alkalmával véletlenül belefutottam, amikor olvasni valót kerestem. Rászántam magam, hogy elolvasom. Elég nehezen kezdtem el, de pillanatok alatt megszerettem, és alig tudtam letenni...

Alapjáraton egy tipikus amerikai tini regény. Van benne minden ami kell. 

Elena, az iskola királynője, és az udvartartása Bonnie és Meredith. 

Elena önző, élvezi, hogy minden körülötte forog, és minden úgy van ahogyan ő szeretné. Az ő élete sem tökéletes, hiszen szülei meghaltak egy autóbalesetben, de hát egy hősnőnek kell, hogy legyen valami tragikus az életében. 

Bonnie alapjáraton naív, életvidám, spiritiszta beállítottságú lány, aki hamar szerelmes lesz, csupa jóindulat.

Meredith meg általában mindig ott van valahol, de ha tesz valamit, akkor is csak mások kérésére... Nem sok vizet zavar.

Caroline, Elena óvodáskori (volt) barátnője, legnagyobb ellenfele, aki meg akarja dönteni Elena uralmát, és még egy napló ellopásától sem riad vissza, amivel igazán nagy bajt hozhat Stefan-ra, és Elenára.

Matt, Elena volt barátja, aki továbbra is fülig bele van zúgva a lányba, és ezért mindent elvisel. Még abban is hajlandó segédkezni, hogy az új diákkal, kapcsolatba kerüljön.

Stefan Salvatore, a titokzatos külföldi diák, akiről senki nem tud semmit, de Bonnie jóslata alapján ő lehet az a titokzatos magas idegen, aki meg fog jelenni Elena életében. Elena számára elérhetetlen, csupa titok, és kezdetben csak a büszkesége sarkallja, hogy megszerezze magának a fiút, aki tele van világfájdalommal és titkokkal...

Szóval van benne minden, ami kell. Vannak még utálatos tanárok, titokzatos tanárok, undok ifjak, zavarodott lányok, fura öregasszony, és más titokzatos idegenek is.

Ezen felül, ami ritkán jelenik meg amerikai tiniregényekben, van éjszakai temető látogatás, ami titokzatos támadással végződik, gyilkosság, megvadult állatok, akik a gazdáik ellen fordulnak, és egy a háttérben működő titokzatos erő is...

Különben a könyv alapszála Elena jellemváltozása onnantól kezdve, hogy szakít Mattel, és a barátnőivel Stefan meghódításához szövöget terveket. A kezdeti büszkeségből fakadó hódítási vágy hamar átalakul őszinte érdeklődéssé, igaz szerelemmé, amely még egy hatalmas, halálos titkot is elbír, még akkor is ha ez a titok azzal jár, hogy elveszíti népszerűségét az iskolában.

Elena naplórészletekben ír érzelmeiről, vágyairól, mármint hogy azok jelennek meg a könyv történetén belül. Valamint arról, hogy miként lesz/lett belőle vámpír.

Egyébként a történet nagyon kalandos, változatos, és amikor az ember azt gondolná, hogy "Aha, az inas tette!"-kiderül hogy mégsem. Mellesleg nincs is inas a történetben :)

De tényleg, senki nem az akinek látszik, és a még oly nyilvánvalónak tűnő cselekedetek sem azok, amik....

A legizgibb rész szerintem a titokzatos erő után való kutakodás, főleg mivel tele van árulásnak tűnő eseménnyel, amik még sem azok... De a legártatlanabbnak tűnő események, akár halálos veszélyt is jelenthetnek...

Van benne valami megindító, ahogy a szerző leírja, hogy a régi (IGAZ) barátok hogy dolgozzák fel, veszik tudomásul, hogy Elena nem halt meg, mint gondolták, legalábbis nem úgy, mint mások...

A titokzatos erő ellen közösen veszik fel a harcot a város polgárainak védelmében...

Persze a jó győz, a gonosz titokzatos erő (nem lövöm le a poént, de olyan személy, akire az életben nem gondolnátok) elpusztul, és itt jön(ne) a happy end...

A vége igazán romantikusan könnyfakasztó, utánozhatatlan, és mindenféleképpen érdemes elolvasni.

u.i.: Némi friss infóval kiegészíteném a fentebb írtakat. Most újságoltam el barátnőmnek (aki nem Mia), hogy elolvastam a Vámpír naplók mind a három részét. Közölte velem, hogy az hét részes. Első meglepetésemben megjegyeztem, hogy ez biztos nem, ez csak három, akkor már megint nem egy könyvről beszélünk (volt rá példa, és mindketten meg voltunk győződve, hogy nekünk van igazunk). Tartalmat ismertettem, és közben rákerestem google-n. 
A rögtönzött kutakodásom eredményei a következők:
1.) Neki van igaza, és tényleg nem trilógia...
2.) A könyvtárban nincs meg az összes eddig megjelent rész (belül zokogok)
3.) Jól átgondolva tényleg kiszúrás lenne az olvasóval, ha itt fejeződne be
4.) Barátnőm által némi információhoz jutottam, összefoglalva a következtetéseket ráérek még pár résszel később könnyfakadni (huh, ilyen szó tutira nincs...)

Kitűzött célom beszerezni a többi könyvet is, ami magyarul már megjelent. Éljen soká aki feltalálta a könyvtárközi kölcsönzést!!!!!
 

Megéri áttekerni?

Figyelem! A bejegyzés spoilert tartalmaz!

Tegnap este kapcsolgattam a csatornák között. Csak úgy mint máskor. Kerestem valami nézhetőt ebben a reklámok, és valóságshow-k uralta médiában, és ráakadtam egy rég nem látott filmre. Na jó, nem olyan régen, hiszen maga a film sem olyan túl régi.  2006-ban készült, a Távkapcs című film, Adam Sandler főszereplésével. 

A film kifejezetten nézhető, humoros.  És mégis elgondolkodtató. Már sokadjára nézem végig,  és mindig elgondolkodom, hogy megéri-e, és én mit tennék a főhős helyében.

A sztori, csak hogy érthető legyek:

Adott egy két gyermekes építész, aki szeretne előléptetést szerezni a cégnél. A munkája alá rendeli a családját, és úgy gondolja, hogy az a fontosabb. Csak azért, hogy az említett családot el tudja tartani, és meg tudja nekik adni, ami kell. De kérdem én, nem éppen az kéne, hogy velük legyen? Szóval egyik este tévét nézne egy veszekedés után, de elromlik a távkapcsolója. Elmegy hát, hogy vegyen egyet. Betér egy üzletbe, és ott kap egy távirányítót.  Egy különleges távirányítót. Ezzel mindent, és mindenkit tud irányítani az életében. Már nem úgy, hogy mondjuk tedd meg ezt, vagy azt, hanem mint egy tévét. Van kép a képben, lehet gyorsítani, pillanat megállítani, áttekerni, és minden ilyesmit. 

Hamar belejön a dolgokba, és tetszik neki a dolog. Az ő életét kísérhetjük nyomon. 

Ti mit tennétek? Mi tekernétek át? A munkát, vagy épp a családi dolgokat? Hát ő az utóbbit választotta. Szeretett volna társ lenni, szóval áttekert minden családi eseményt. Még a házastársi kötelezettségeit is felgyorsította, hogy vissza térhessen a munkához. 

Én biztos vagyok benne, hogy nem ezt tenném. Nekem fontosabb lenne a család. Azt hiszem. De ki tudja, hogy ha oda kerülök, hát mit választanék. Néha tényleg egyszerűbb lenne egy egy veszekedést, perlekedést áttekerni. Egészen a kibékülésig. Vagy a betegségeket. 

Hősünk is ezt teszi. Ő inkább dolgozik. Majd fogja, és átteker egy egész évet. Na jó, nem szándékosan. Nem gondolja, hogy hát annyi idő kell a kinevezéséig. Azonban akkorra már minden megváltozott. A feleségével megromlott a viszonya, mivel mintha ott sem volna. No meg a házas életük sem az igazi.

"Hála" a beépített memóriának a távkapcsoló megjegyzi, hogy miket szeretne tekerni, és már nem tud kilépni belőle. Hipp hopp szaladnak el az évek. Amíg a munkában egyre sikeresebb, addig a családi életben egyre inkább a padlóra kerül. Mivel először is a családját hanyagolta el.

Ahogy telik az idő, az évek, rájön, hogy tévedett. Az olyannyira szeretett családja már más családja. A felesége elvált, újra házasodott, a fia, a lánya felnőtt. Lemaradt minden olyan eseményről, ami fontos volt neki. Sokadik ugrás után már ott tartunk, hogy sem a kedvenc kutyája nem él, sem az édesapja. Visszaugrik oda, amikor utoljára látta, és rájön, hogy milyen bunkó volt vele. Csak a munka, csak a munka. És mi maradt? Széthullott az élete. Mindene oda. A gyermekei mást hívnak apának. Azonban ő a cég elnöke.. Megéri? Szerintem nem...

Végül a fia esküvőjén összeesik. Szívroham. Kórházban tér magához, ahol megtudja, hogy a fia ugyanolyan lett mint ő. Nem megy nászútra. Lemondta.. Az üzlet fontosabb, mint a család. 

A mikor a fiút kitessékelik a kórteremből, az apja felkel az ágyból annak ellenére, hogy ha kisétál a kórházból, meghal. De nem érdekli. Figyelmeztetni akarja a fiát. Fut, épp elcsípi. Összeesik a zuhogó esőbe, a fia odarohan, és az egész volt családja ott van. Megígérteti a fiával, hogy elmennek a nászútra. Elmondja, hogy mennyire sajnálja, hogy nem őket választotta. Őszintén megvallom, én itt mindig sírok. Nagyon megható jelenet.. Majd csöndesen meghal. 

Vagyis azt hinné az ember. De nem! Az áruházban ébred, és nagyon boldog, hogy újra kezdheti. Hazamegy, és a családját választja. Inkább velük van, és nem a munkát hajszolja. A távirányítót megkapja ajándékba ismét, de ő úgy dönt, nincs rá szükség. Inkább végig él minden pillanatot. Szerintem ez az igazi élet. Igenis éljük meg mindent. Minden jót, és rosszat. Ettől leszünk olyanok, amilyenek. Ez formál minket, és ettől vagyunk azok, akik vagyunk. 

Sok rossz dolog ért az életben, de én nem másítanék meg semmit, mert ettől vagyok én, én. Ráadásul a sok rossz dolgot milliónyi jó dolog váltja ki. Ebből az egyik, Ayumival való találkozásom, és a kapcsolatunk testvéri szintre emelkedése. Számomra ez felbecsülhetetlen pillanat, és nem adnám oda semmiért. Sem pénzért, sem hírnévért, sem semmi egyébért. Számomra ez egy olyan biztos pont, ami átsegít az életen.

Nem ragozom tovább, mindenki gondolja át, hogy ő mit tenne. Vagy éppen most mit tesz?Végezetül egy zene, ami nagyon hasonló dolgot dolgoz fel, és szerintem minden szava igaz. Imádom....

Mia