2017. július 13., csütörtök

Pixelek

Tavaly, év vége felé, megismerkedtünk Csibével egy új technikával.
Egész véletlenül futottunk bele, egy tatabányai hobby boltban, ahova valami teljesen más miatt mentünk be. 
A mozaik és a keresztszemes kereszteződése, és egész jópofa dolgokat lehet belőle alkotni. 
Az első munkákat mutatom.

Két kulcstartó.
Lehet készletben is venni (egy minta, a szükséges színekben pixelek, tüskés alap, és lánc), amiket persze külön-külön is meg lehet vásárolni. 

Voltak azóta komolyabb munkák is.


A világítótorony Csibe munkája, a hajó az enyém. A világítótornyot egyébként én kaptam, mert tudja, hogy szeretem :)
Ezek képek, amikhez lehet venni külön képkeretet is. 
Vannak minta füzeteink is, kulcstartó, illetve kép mintákkal is. Utóbbiban az a jó, hogy a képek alatt megtalálható felsorolva, hogy milyen számú (színkód) pixelből mennyire lesz szükség. 

Akit esetleg érdekel, de mégsem jár Tatabányán, az a Pixelhobby oldalán tájékozódhat a hozzá legközelebbi boltról, illetve rendelhet online. 

2017. július 9., vasárnap

Horgony gyönyből

A lánybúcsú ajándékot pár hete megmutattam a kolléganőimnek. Sőt, még a kollégáim is látták. Mert ez egy ilyen társaság, ahova belefér. 
Az egyik kollégám jelezte, hogy ő örülne egy horgonynak, gyöngyből. 
Rögtön elkezdtem mintát keresni.
Ha már az ember ajándékot készít, azért jól átgondolja, hogy milyen legyen. 
Végül itt találtam az ihletet adó képet. És itt van hozzá a minta. 

Alapvetően három méretű gyöngyöt kellene hozzá használni, de én leginkább kása gyönggyel dolgozom. 
Tekla gyöngy is csak annak a véletlennek köszönhetően volt itthon, hogy hobby boltban járva éppen akciós volt, és vettem két csomaggal.
Egyébként három dimenziós raw technikával készült. Nem mondom, hogy nem szenvedtem az összeállításnál, de egyébként nem annyira bonyolult. Régen dolgoztam ezzel a technikával, aki jobban benne van a gyakorlatban, biztos vagyok benne, hogy hamarabb összehozza.


Stílusosan "hullámok hátán" fényképezve ilyen lett:



Színben némileg kötött voltam, ugyanis csak fehért teklám van, és a "kötelet" kétszer tekertem körül a horgonyon, de nekem tetszik. Remélem, a kollégámnak is fog.