2013. február 17., vasárnap

Filmmaraton....

A kép a sorozatportal.hu oldalról való
Tegnap filmmaratont rendeztünk... Hallottam már erről a filmről, egy kolléganőm említette, és tegnap alkalmam nyílt rá, hogy meg is nézhessem. 

A filmet ajánlom mind azoknak, akik szeretik a romantikát, de nem azt a csöpögőset, hanem azokat, amikben csavar is van. Valami komolyság. A film ugyanis romantikus dráma, már kategória szerint.

Ebben a nem hétköznapi szerelmi történetben nem más játssza a főszerepet, mint a Halál. Eljön a földre, hogy megtudhassa, mi az élet. Úgy érzi, hogy kihagyott valamit az évek során. Valljuk meg, mi is gyakran érezzük ezt, hogy valami mellett elhaladunk. Amikor tehát el kell jönnie egy dúsgazdag médiamogulért, úgy dönt, emberi alakot ölt, és szabadságra megy. Tökéletes pihenési szándékát azonban átírta Susan (Claire Forlani) az épp elvivendő kisebbik lánya. Szerelem ez nem kétséges. És hogy mi lesz a történet vége? Nem árulom el. Nézze meg mindenki maga. 

Annyit azonban mondhatok, hogy nem kell attól tartani, hogy egy csöpögős románc fogja várni az embert. A vége természetesen ennek is happy end. De egy biztos, erre a befejezésre nem számítana az ember. Érdemes tehát végignézni. ;)

Még egy személyes megjegyzés... Itt valahogy még Brad Pitt is helyes... (Nekem túl nyálas figura amúgy. Már bocs Brad...)

Szóval éljünk úgy, hogy ha meglátogat minket Joe Black, akkor mondhassuk neki azt, hogy nem bánunk semmit, és úgy éltünk, hogy megtettük mind azt, amit szerettünk volna. 



a kép a polc.hu oldalról való
A maratonunk második darabja a Boaryné volt. Ez sem egy olyan mű, amelyen hatalmasakat lehet kacagni, de szerintem egy páratlan alkotás. Egy olyan filmdráma, amely elgondolkodtató. Hová süllyedhet egy nő, aki gyermeteg ábrándokkal mindent elenged, ami igazán boldoggá tehetné, és csupán az izgalmak miatt mindent felad.

Láthatjuk a filmben az apácák által felnevelt Emmát (Frances O'Connor), aki összejön a vidéki orvossal, dr. Bovaryval (Hugh Bonneville), és azt hiszi, hogy eljött az, amire mindig is várt. A kaland, a pezsdítő szenvedély, a hatalmas kalandregény. 

Azonban úgy érzi, hogy nem ezt akarta. Nem ez amire vágyott, és nem lehet így boldog. Családanyaként, szerető feleségként. Jöhetnek a szeretők, csak szépen sorban! Az adósság is csak pénz.. Nem jelent semmit. A férjem jó hírneve? Ugyan mááár... A lényeg, hogy nekem meg legyen az, amire végtére is vágyom. 

Azonban szegény Emma, nem találja meg azt, amit keresett. Vagy tán végül mégis? Ezt döntse el mindenki. Annyit mondhatok, hogy bár hosszú a film, érdemes végig nézni, mert egy igen lebilincselő mű. 

Mint párom említette este, kötelező olvasmány is volt. Hát elnézést így utólag, de én nem emlékszem arra, hogy az volt-e. Illetőleg azért, mert egy sort sem olvastam. Viszont most meghozta a kedvem. Bár lehet, a filmet nézem meg ismét... :D

Mindenkinek jó film nézést! :)

Mia


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése