Amint látjátok, a bloglistánk (Miával való egyeztetés után) egy új elemmel bővült.
A nyomor széle blogot már akkor is olvastam, amikor még nem a HVG-n üzemelt. Már akkor is nagy csodálója voltam Nórának és az Igazgyöngy Alapítvány munkatársainak.
Az idő távlatából halovány lila fogalmam sincs, hogy bukkantam erre a blogra, de hát a sors útjai kifürkészhetetlenek.
Személy szerint nagyon sokat tanultam a blog olvasása során.
Elsősorban azt, hogy minden apró sikernek nagyon kell örülni.
A problémáimat is alaposan átértékeltem. Szörnyű, hogy milyen apró hülyeségeket tud felfújni az ember, holott másoknak sokkal nagyobb gondjaik vannak, és mégis küzdenek a lehetőségeikhez mérten, hogy megtalálják a helyüket a világban.
Közvetve ugyan, de találkoztam "élőben" is a munkájuk "gyümölcsével".
Tavaly nyáron amikor elkezdtem egy kötelező szakmai képzést, Budapesten, egy olyan intézménybe jártunk az akkor még ismeretlen csoporttársaimmal, amelyik korábban Salgótarjánban székelt, és mint utólag kiderült kapcsolatban állnak az alapítvánnyal.
Idegen helyeken eléggé el tudok veszni, főleg ha senkit nem ismerek, de amikor megláttam a folyosó falain, a kihelyezett gyermek rajzokat, festményeket az alapítvány nevével, hogy ez általuk került oda, valahogy megnyugodtam, hogy nem is olyan ijesztő ez az egész dolog, mert van ott valami, egy egészen apró dolog, amiről hallottam, amit ismerek, és ami jó.
Lehet, hogy utólag butaságnak tűnik, de akkor és ott, nagyon örültem azoknak a rajzoknak. Mindennap elmentem a rajzok előtt, és mindennap megnéztem őket.
Csodálom ezeket az embereket a lelkierejükért, és a kitartásukért, és az ember szeretetükért. Ha nem lennének ők, és a hozzájuk hasonló emberek, szerintem szegényebb lenne a világ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése