2012. november 17., szombat

Keresztszemes és gyöngyös

A mai nap legnagyobb eseménye, hogy találkoztam egy barátnőmmel, akit bár nagyon szeretek, sajnos ritkán futunk össze :( 
Viszont megérte :) 
Ráadásul unokahúgom is nagyon édesen ministrált ma az esti misén :) 

Megint régebbi művek:


Ez az eper volt az első keresztszemesem. Általánosban láttunk ugyan kongré anyagot, de hát az minden volt, amit műveltünk vele, csak keresztszemes nem.


Ez pedig az első "komolyabb" művem. Hát a színválasztás nem valami tökéletes, de nekem tetszik. Vagyis tetszett. Sőt unokahúgomnak is tetszett, és azóta is az ágya fölött van kitéve. 

És egy gyöngyös:


Maga a minta Szabóné Nagy Zsófia munkája, és megtalálható itt.
Ő eredetileg kitűzőnek készítette. Sőt a kezdetekben én is. A legnagyobb sorozat amit készítettem belőle, és ami még véletlenül sem lett lefényképezve, mert indulás előtt fél órával készült el az utolsó, becsomagolt állapotban. Na az elég idegfeszítő volt. Szóval unokahúgom óvodai ballagására a dadusoknak és óvónéniknek készült hat darab. 
Idővel aztán tovább gondoltam a mintát, hogy mire lehetne még felhasználni ezt a szép virágot. 
A kész virág egy francia csatt alapra lett felvarrva damillal (ragasztóval nem próbálkoztam, mert nem tudom, hogy mennyire tartaná meg a súlyát, meg egyébként is a ragasztó pisztolyból jövő forró ragasztó nem hiszem hogy jót tenne a műanyag gyöngyöknek.
A két csüngőt csak kiegészítésként tettem fel rá, mert nekem nagyon oda kívánkozott, de anélkül is nyugodtan lehet viselni. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése