2015. január 13., kedd

Nemezelés

Tegnap gyerek társaságban nemezeléssel foglalkoztunk, és annyira tetszett nekik, hogy itthonra is megjött hozzá a kedvem.
Szülői közvetítéssel (akik épp vásárolni mentek) hozzájutottam némi gyapjúhoz.
Aminek aztán Csibével neki is estünk.
Ő labdával próbálkozott, bár elég nehezen akart összeállni gombóccá.
Én kicsit bonyolultabbra vettem a figurát.
Elővettem a színes ötletek sorozatból, Gera Klára: Nemezelés című füzetkéjét, és a labdából kiindulva készítettem egy ügyességi poharas játékot.
Megközelítően sem olyan szép, mint ami a könyvecskében van, viszont van tartása (egyszer már próbálkoztam vele, de túl nagy volt a pohár, és nem lehetett vele játszani), és "működik" is :) 
Nagyon aranyos kis figurák vannak a füzetben, lehet, hogy alkalomadtán neki fekszem kicsit a témának. Ami nagyon tetszik, az a manó figura :)

A játék ilyen lett: 





Itt már túl van egy gyors öblítésen, mert mindenhol szappanhabos volt a pohár, így viszont több helyen lehet látni tőlem ujj lenyomatot :) 
A szintén nemezelt zsinór másik vége alulról át van fűzve a pohárkán, és a labdát meglendítve kell beleügyeskedni. Csak ha valaki nem ismerné a játékot. Ami egyébként nagyon buli. Még vizesen is :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése