2014. június 25., szerda

Amigurumi kokeshi baba

Pár hete rajzfilmben a főszereplők Japánba utaztak, ahonnan ajándékul egy kislánynak kokeshi babát küldtek haza ajándékba.
Magyaráztak még valamit a baba színének jelentéséről, de arról nem találtam hiteles információt, ugyanis utánanéztem, hogy mégis mi az a kokeshi baba, és mire jó. Utóbbira a válasz nem teljesen egyértelmű, több forrás mást mond. Az előbbire viszont a válasz, hogy nagyon édi japán babák. Persze eredendően fából, de fát faragni nem tudok. 
Viszont elhatároztam, hogy horgolni fogok.
Lelkesen kerestem mintát hozzá. Olyat ami tetszik.
Több helyen láttam ékszer doboz változatot (a baba egy horgolt dobozban áll, de egybe olvad az egész, és olyan mintha maga a baba lenne akkora. A baba is nagyon aranyos volt, de nem találtam hozzá leírást :( Igaz a doboz részt nem állt szándékomban elkészíteni.
Viszont adott egy ötletet, miszerint két részletből horgolnám meg a baba testét, és tennék bele cipzárat, hogy lehessen bele apróságokat tenni.
A babán a cipzárat (jól-rosszul), de eltakarja az obi (az öv). 
A masni kicsit nagyra sikerült, de egyébként aranyos. Bár az arca nem az igazi. De azért így is jó :)

A "titkos" zseb egy kis zsákocskában levendulás illatosítót rejt. Sajnos nem a mi levendulánkat, ugyanis idén sem lesz levendulánk :(
A cserepek tartalma a locsolás ellenére elsárgult, és feladta... :(










Folyamatban van egy terítőm, és meg van kezdve egy hímzett cipő is.

Közben pedig Margaret Mitchell-től olvasom az Elfújta a szél című könyvet.
Nagyon tetszik. A filmről viszont a kolléganőim lebeszéltek. Állítólag nem olyan jó, mint a könyv. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése