Hát ilyen bejegyzés elég régen volt, de most megint belefutottam egy igencsak elgondolkodtató könyvbe.
A címben említett mű az írónő szemén át láttatja az életének (és a gyermeke életének) alakulását a születéstől, napjainkig. Helyenként a szóban forgó gyermek (Tomi) megjegyzéseivel fűszerezve a történetet.
A kezdeti kételyektől, a bizonyosságig, hogy baj van. Küzdelem a mindennapokban, a testvérféltékenységgel, a szervezés nehézségeivel (munka, óvoda összeegyeztetése, kórházba való eljutás megszervezése), a családtagok, és vadidegenek hozzáállásával... Félelem a szembetegséghez kapcsolódó esetleges problémáktól, a meglévő problémák karbantartásának nehézségei.
Sok helyen szomorú, olykor vidám, de minden sorában elgondolkodtató történet.
Főleg, ami az integrált nevelés, oktatás kérdését, és nehézségeit érinti.
Ami megfogott, hogy őszintén írnak a barátkozás nehézségeiről, már egész kis korban is, amikor a gyerekek semmit nem tudnak róla, hogy mitől más a látássérült kisfiú, és sokszor a szülők sem tudnak mit kezdeni a helyzettel.
A legmegrázóbb szerintem az a rész, amikor a szemműtétet követően az anya az aki elmondja a gyereknek, hogy nem hogy az asztalon lévő hamutartót nem fogja látni, hanem már az asztalt sem...
Mégis valami csoda folytán minimálisan, leginkább csak fényt, de elkezd látni a gyerek azzal a szemével, amiről mindenki úgy tudta, hogy nem lát rajta.
Ami meglepett, hogy az anya nemet tudott mondani a felajánlott műtétre. Mert csak az az egy szeme maradt a fiának, aki majd nagy korában, ha úgy gondolja, szabad akaratából eldöntheti, hogy megkíséreljék-e a műtétet. De az legyen az ő döntése, akár sikerül, akár nem...
Személy szerint ajánlom bárkinek, aki szereti az életrajzi történeteket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése