Nem tűntünk el teljesen, csak éppen zajlik az élet minden téren.
De azért néha alkotunk is.
Pár hete, az egyik kedvenc FB csoportom egyik tagja osztott meg nagyon édes unikornis mintát. Azzal a lendülettel le is mentettem, mert lelkem mélyén belelkesedett a gyerek, hogy ilyen kell.
Viszont ahhoz, hogy gyermeki lényem szert tegyen egyre, legalább kettőt kell készíteni. Mert az egyiket Csibe tuti lenyúlja.
Viszont ahhoz, hogy gyermeki lényem szert tegyen egyre, legalább kettőt kell készíteni. Mert az egyiket Csibe tuti lenyúlja.
Átkutattam a fonal maradékokat. Mert fogyniuk kell.
Na persze semmi ló-szín fonalam nem volt. És bár Csibe megjegyezte, hogy ő zöld unikornist még nem látott, de azért az kell, mert az a kedvenc szín, halkan odamorogtam neki, hogy igazság szerint én más színűt sem. De azért tántoríthatatlan volt, hogy a táborba magával viszi. Semmi mást, csak azt. Habár előtte semmiféle plüss állatot nem akart vinni. Mert ő már nagy lány. Igaz mondtam neki, hogy inkább vigyen egyet, legfeljebb ha a lakótársai nem vesznek elő, akkor ő sem fog, de ha meg ő lesz az egyetlen, akinek nincs éjszakai ölelgetni valója, akkor az lesz a baja. Szóval a zöld ment, a rózsaszín meg maradt nekem.
A fényképek minősége nem valami jó, de azért a lényeg látszik.
Ilyenek lettek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése