2014. július 11., péntek

DIY Loom Bands és szörnyecske

Pár hete vettem Csibének egy gumis karkötő készítő szettet. A kezdeti próbálkozások alapján nagyon tetszett nekem is, csak unalmas volt mindig ugyanazt az egy sorosat fűzni.
A könyvtári tábor viszont idén is a végéhez közeledett már lassan, és bár önkéntesként megyek lufit hajtogatni, azért úgy gondoltam, hogy a tombolába is illik valamivel beszállni. Tavaly könyvjelzőket horgoltam, de abból az idén nagyon kicsúsztam, idő tekintetében.
Gondoltam, akkor készítünk pár karkötőt. A lányok körében most úgyis nagy divat. Hogy azért mégse Csibe készletét fosztogassam, elmentem kedvenc gyöngyösömbe, ahol nagy készlet már nem volt :( Én hoztam el az utolsót is, de még nem volt idejük beszerezni.
Viszont tartanak kis készletet. 300 gumigyűrű, egy pálca, meg egy teljesen kész karkötő. És egy leírás hozzá. A különbség a gyűrűk mennyiségén kívül annyi, hogy ehhez nincs felfűző tábla. De a leírás alapján nagyon szép karkötőket lehet fűzni a tűvel. Mondhatni még szebb is mint a táblás. Bár lehet a hiba bennem van.
Csak az a baj, hogy ebben is kevés az "S" kapocs.
Panaszkodtam is V-nek, aki már azelőtt törzsvásárló volt ott, mint hogy oda került volna dolgozni, aki felhívta a figyelmemet arra, hogy youtube-on rengeteg videó van a témában. Olyanok, amikhez sok gyűrű kell.
Neki is álltam keresgélni, és tényleg.
Azóta készítettem két három sor széles karkötőt, meg tanultam egy masnis jellegűt is.
Hátrány viszont, hogy a több sorosokhoz mindenféle képen kell egy tábla. Kölcsön kértem Csibéét, de majd szerzek be egy készletet magamnak is :)





A fénykép még a kezdetekben készült. Több került a tombolába, de nem lett minden lefotózva. A széles karkötő az első próbálkozás volt.
Kb. 15 percig mondhattam magaménak, és Csibe lecsapott rá.
Tegnap este neki álltam még egynek, de amikor leszedtem a tábláról, szétcsúszott, és bár nem bomlott le teljesen, meguntam, és bár fűztem rá még pár sort, eldolgoztam, és odaadtam anyunak. Neki pont jó volt a méret.
Aztán gyorsan néztem egy videót. Kevésbé macerás, és szép karkötőről :) 

A szörnyecske meg eredetien bagolynak indult, de ezt csak én tudom róla, mert nem igazán hasonlít rá a végeredmény (és nem csak a színek miatt), így szörnyecske lett. De édi szerintem :)






És néhány videó karkötő témában:


 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése