2013. június 2., vasárnap

Ajándékok

A hétvége során ajándékokat készítettem a kolléganőimnek. Illetve hozzátartozóiknak. Például nagyon cuki unokáknak is meglepetés gyanánt :)
Készült a már jól ismert angyalkás könyvjelző, valamint a pillangós, ezúttal gyöngy nélkül.
 Igen, a fonal ugyanaz a viaszos jellegű, csúszós cucc, amit jó múltkor vettem Pesten. De hát ha ez tetszett az érintetteknek :) 
Ezúttal nem tettem rá gyöngyöt, és így nem csúszik ki a könyvből. 

Készült egy másik, személyre szabott meglepetés is, az egyik kolléganőmnek, aki sosem fogad el semmit a jó tettei viszonzása képen. 
Nagy ló szerető, az egész családjával együtt. Több lovuk is van, a lánya most fogja befejezni a lótenyésztői tanulmányait.
Szóval neki készült ez a barátságos amigurumi lovacska:



 A fülei elég csálék lettek, és az eredeti mintában nem ilyen tömzsiek a lábak, de azért egész határozottan fel lehet ismerni, hogy ez egy paci akar lenni.
Még az egyik kolléganőm irányába van egy tartozásom, de a is készül. Majd kedden mindenki megkapja :)

Egyébként ma olyat is csináltam, amit nem igazán szoktam. Sütit készítettem. Persze szigorúan olyat, amit nem kell sütni. És bajlódni sem kell vele. Szinte mindent csak bele kell dobálni az edénybe... Na jó, azért van, amit melegíteni is kell :)
Kolléganőm ajánlotta jó múltkor, ma kipróbálásra került a keksz szalámi.
Őszintén szólva én nem tettem bele egy teljes rum aromát a tejbe. Még egy felet sem. Így is elég intenzív az íze.
Még utána tördeltem egy kis kekszet a masszába, mert nagyon folyós volt még a cucc. 
A kókuszreszeléket már rögtön az alufóliába tekerés során megkapta, megszórtam a fóliát, arra rátettem a masszát, a fóliát felhajtva, kicsit formára igazítottam, és a tetejét, valamint az oldalát is megszórtam a reszelékkel.
Két rudat készítettem, de már csak az egyik van a hűtőben. A másikat "csak megkóstolta" mindenki...
Csibe először elég bizalmatlanul nézegette a masszát, de megkóstolta, utána meg nem győzte kivárni, hogy mikor vesszük ki a mélyhűtőből "megkóstolni".

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése