Zenék, amik sokat jelentenek

A bejegyzés apropója az, hogy hirtelen hihetetlen mennyiségű hó zúdult ránk. Szó szerint térdig hó. Nem örülünk neki, de ez van.

Közösségi portálon kicsit neki búsulva, gondoltam megosztom a hírt, ami persze addigra már senkinek nem volt újdonság... Stílusosan ezzel a zenével kísérve tettem:

A zenére külön felhívtam gimis barátnőim figyelmét. Annak idején az első farsangi mulatságon erre táncoltunk. Barátnőnk csinálta a koreográfiát, másik hozta a zenét, és együtt terveztük a jelmezeket, és mindenki napokig lyukasztóval gyártott fehér papírból konfettit, hogy legyen mit szórni, hó gyanánt...

Tudni kell hozzá, hogy nálunk gimnáziumban minden rendezvény, és ünnepség úgy működött, hogy a tanárok év elején osztottak-szoroztak az osztályukat ismerve, hogy mi az amit be mernek vállalni, és akkor abban az évben ők rendezik. Kivétel volt ez alól a gólyabál, mert azt mindig az a végzős osztály szervezte, aki annak idején a saját évfolyamában megnyerte a "versenyt".

Ugyanis mindig voltak tréfás versenyek az osztályok között, később pedig a tanárokat is bevontuk, ők is indultak. Tánc verseny, vers írás, megadott szavakból, labda játékok, rajzolás bekötött szemmel... A mi kis barátnői körünk benne volt mindenben, akár csak részt vettünk, akár mi voltunk a szervező osztály. Amikor odáig jutottunk, mi csináltuk az elsősök gólyabálját is.
Voltak nagyon emlékezetes pillanatok, amikor farsangot szerveztünk, és mint előre felkészülős feladatként (khm, szóval kicsit rásegítve a szerencsére) elértük, hogy tanárok öltözzenek be ellenkező neműeknek, és három iszonyat jó fej tanárunk vette a poént, és nőnek öltözve görkorcsolyáztak körbe a torna terembe. Vagy amikor résztvevőkként lovagot kellett bemutatnunk, és az a kevés fiú, aki hozzánk járt, nem volt hajlandó beöltözni... Mi voltunk az egyetlen osztály, akinek lovagnője volt, de a vagányabb fajtából :) 

Szép volt. Szívesen lennék még gimnazista. Persze a régi bandával.

Na szóval, annak idején ezt a dalt rengeteget hallgattuk, suli után az egyik csajhoz jártunk próbálni, hogy jók legyünk amikor be kell mutatni...

Ennek alapján elgondolkodtam, hogy mennyi olyan zene van, ami valamiért fontos, és ha csak meghallom öröm tölt el, és megrohannak a szép emlékek...

Általános iskolás koromban, bár nem éppen a korosztályom kedvence volt, sokat nyúztam egy Mary Zsuzsi kazettát. Nyolcadikos osztálykiránduláson, éjszaka ezt hallgattam fülhallgatóval.

Ez volt a kedvencem:

Sajnos Mary Zsuzsi előadásában nincs fent :(

Gimnázium elején nagybátyámtól a már meglévők mellé kaptunk egy csomó bakelit lemezt, amit ő ki akart dobni, mert nem hallgatta. Nekünk meg volt lejátszónk. 

Rengeteget hallgattam Dolly Roll-t, Modern Hungáriát, Fenyő Miklóst...

A kedvenceim:

 

 

Persze lehetne még sorolni...

Gimis évek közepe táján, amikor kezdtünk szorosabb barátságba kerülni Miával, Meat Loaf volt a nagy kedvencünk.

Ó, hol volt akkor még internet minden háznál...

Internetet informatika óra utolsó szabad foglalkozásnak kikiáltott tíz perceiben láttunk...

Ő azelőtt kapott számítógépet otthonra. Amikor átmentem hozzájuk az első dolgunk az volt, hogy megnézzünk egy klipet. Az töltötte fel a gépre, aki az egészet összeállította neki. Volt pár klip, amik rendesen mentek, meg ez az egy, amelyik a felénél abba maradt, hibás volt valószínűleg. Mi mégis olyan áhítattal néztük, hallgattuk, hogy csak na. 

Halálosan szerelmesek voltunk, amennyire két tini csaj szerelmes lehet valakibe, akit még csak nem is ismer... Pont azért mert a klipben annyira nem szép az énekes, hogy az már eszelősen vonzó. Na és a hangja sem semmi.

Aztán újra kellett telepíteni valamiért a gépét, és ez a klip eltűnt :( Hiányoltuk is nagyon. Annyira a zenére és az énekesre koncentráltunk, hogy sokáig azt sem tudtuk, hogy kitől és mit szeretünk annyira, így persze nehéz volt megtalálni. Kellett hozzá némi szerencse. De meglett. Aztán közben az internet is elterjedt, és egyre több dalt ismertünk és szerettünk meg tőle. De ez az, ami mindig azt juttatja eszembe, hogy Mia ágyán heverészünk, és újra és újra és újra elindítjuk azt a sérült klipet, és próbáljuk kitalálni, hogy folytatódhat...

Miához kapcsolódik ez a szám is:

Alapjáraton nem szeretem a mulatós zenét. Volt aki ezen fősulis koromban meglepődött, mert hogy én úgy nézek ki, mint aki szereti, és egyébként is vidéki vagyok, de a látszat csal. 

Viszont amikor harmadik, negyedik tájékán megyei diáknapokon vettünk részt a színjátszó körrel (ahova Miát a gólyabálos fellépés után rögtön meghívták mert egy kis darabban iszonyat jól játszott. Rómeó és Júliából kellett mindkét osztálynak előadni a híres erkély jelenetet tréfásan. Ő volt a Dadus, én Rómeó, és az egyik srác Júia), és nem volt kedvünk a város másik végére úgy elbuszozni diszkózni, hogy esélyes volt, hogy buszjárat híján visszafelé pár kilométert gyalogolni kell az éjszakában,úgy hogy igazából a környéket senki sem ismeri. Ehelyett inkább a koleszban maradtunk, dumcsiztunk egy nagyot, és amikor már eluntuk, lementünk az épület előtti parkolóba sétálgatni. És énekelgettünk közben. 


Igazából nagyon sok kedvenc zene fűződik Miához.
Ezek is.

Még a DVD-k, és a DVD lejátszók fénykora előtt, a könyvtárban, ahova Miával rendszeresen jártunk gimis korunkban, volt hogy hetente többször is, nem csak könyveket, hanem videó kazettákat is lehetett kölcsönözni. Sőt még lehet is, de már nem sokan veszik igénybe ezt a szolgáltatást. Már nekünk sem működik a videó lejátszó.
Szóval onnan kölcsönöztük ki mind a ketten ezt a mesét (is). Mert hogy mi azt is szeretjük :)
Már akkor is nagyon hasonló volt az ízlésünk, és abban is egyet értettünk, hogy ez egy nagyon szép mese, nagyon szép dalokkal. Ez a kettő a legszebb. Habár Miának a második tetszik jobban (iszonyat szépen énekli), nekem az első (azt viszont tök buli duettben énekelni egymással. Parkban. Mászkáló tömegek között. :)