Nomen est omen....?

Ma fejeztem be Carmen bin Laden: A királyság titkai című könyvét.

A bejegyzés címe arra utal, hogy a könyv milyen okból született. 

Az írónő Osamah Bin Laden sógornője. Volt. Ugyanis elvált a férjétől. De azért ennyire ne menjünk előre.

Szóval az írónő azért írta meg a könyvet, hogy tudassa a világgal, hogy nem minden Bin Laden olyan, mint Osamah.

A 2001. szeptember 11-ei események után rá és a családjára is úgy tekintettek, mint Osamah követőire,  a legidősebb lánya közvetve halálos fenyegetéseket kapott, és meggyanúsították hogy tudott róla, mi készül. Az újságírók zaklatták őket...

A könyv önéletrajzi regény. Vannak ugyan utalások Carmen gyermekkorára, de igazából onnan mesél az életéről, amikor megismerkedett Jeszlám Bin Laden-el, Osamah egyik fivérével.

Szerelmesek lettek, összeházasodtak, gyerekeik születtek. Lányaik. 

Kettős életet éltek, ami eléggé megviselte Carment. Döntenie kellett a jómód és a szabadság között. Nem volt egyszerű döntés, de végig a lányaira gondolt. 

Egy erős, kitartó, határozott fiatal nő életéről olvashatunk, aki küzd a céljaiért, szembeszáll minden nehézséggel, lemondva mindenről, amikor már a lányai boldogságát is veszélyben érzi.

Betekintést nyerünk a Bin Laden család életébe, kapcsolat rendszerébe, Szaúd-Arábia hatalmi hierarchiájába, a hagyományaiba Carmen szemszögéből. Egy nő szemszögéből, aki ráadásul külföldiként kerül be a családba.

Osamah-val ugyan nem volt szoros kapcsolata, mivel a vallási előírások ezt tiltották, de azért voltak családi események, amelyeken mindketten részt vettek, és kapcsolatban volt Osamah feleségével.

A könyv tényleg érdekes. Függetlenül attól, hogy nem sokat árul el a híres-hírhedt Osamah-ról.

Nagy hangsúlyt fektet a Bin Laden családra, valamint a nők helyzetére Szaúd-Arábiában. Utóbbi nem valami irigylésre méltó.

A könyv olvasása közben arra gondoltam, hogy a szerelem mennyire el tudja vakítani a nőket. 

De tényleg.

Carmen sem volt túl boldog a szigorú szabályok között, amikbe a házassággal belecsöppent, és a kettős életben, mert míg otthon voltak, mindenre oda kellett figyelnie, hogy ne legyen méltatlan a Bin Laden névre. Nyugaton nőtt fel, és nagyon sok dolog ami számára természetes volt, az Szaúd-Arábiában tilos. Például férfi alkalmazotthoz nem szólhatott. Ha pedig nyaralni mentek külföldre, akkor lazíthatott, nem kötötték annyira a szabályok, és ez a többi ismerőse viselkedésén is meglátszódott. Én biztos belezavarodtam volna ebbe.

Mégis éveken keresztül elviselt mindent a férje szerelméért, bízva benne, hogy a többség hozzá állását meg fogják tudni változtatni, élhetőbbé teszik majd a világot a nők számára. Szült neki három gyereket, és ha a férje nem változott volna meg, akkor lehet, hogy sosem vált volna tőle el.

Amikor főiskolára jártam, mindenki Corinne Hofmann könyveit olvasta (Afrikai szeretők, Visszatérés Afrikába, Búcsú Afrikától). 

Akkor sem értettem, hogy egy felnőtt nőt hogy vakíthat el a szerelem, hogy mindent hátrahagyva elmegy egy világvégi faluba, hogy egy teljesen idegen kultúrájú férfi oldalán éljen, aztán meg mindent megtesz azért, hogy el tudjon szökni tőle...

Nem hiszek a szerelemre első látásban, de egy elhamarkodott házasságnak még azonos kultúrában sem szokott jó vége lenni, nem hogy ilyen szélsőséges felek között.

Visszatérve a nomen est omen-re, az egyik csatornán láttam egy műsort, amiben egy riporternő Szaúd-Arábia több városában mászkált az utcán, és kiabált, hogy Osamah, Osamah! Aki felfigyelt rá, és bebizonyította, hogy ez a neve, azt meginterjúvolta, hogy 2001 szeptember 11-ei események óta változott-e az emberek hozzá állása a személyükhöz, ha meghallják a nevét. Az arányokra már nem emlékszem, hogy hányan mondták, hogy nem változott semmi, és hányan hogy változott.

Azért számomra érdekes, hogy egy név mennyit jelenthet a mai világban, anélkül is, hogy látnánk a mögötte lévő embert... A név elárulja, hogy hova tartozik, és onnantól kezdve nem érdekes, hogy kiről van szó. Biztos olyan, mint a többi hasonló nevű személy. 

Vagy akár csak egy személy, aki valamivel ismertebb az emberek között. Ha valami nagyon rossz dolgot tett...

Meg kellene próbálni meglátni az embereket a nevek mögött...

Egyébként van valamennyi személyes tapasztalatom is a témában, ugyanis ugyanaz a nevem, mint egy ismert énekesnőnknek.

Ovis koromban meg voltam róla győződve, hogy ő az én ikertestvérem :) Amikor ezzel álltam az óvónő elé elég érdekesen nézett rám, de kedvesen elmagyarázta, hogy mi a különbség az ikertestvér és a névrokon között :)
Mindazonáltal nemegyszer előfordult, hogy bemutatkozást követően az első kérdés az volt, hogy te is tudsz énekelni? Vagy rögtön felszólító módban, énekelj valamit! 

Persze én ezen csak nevetek, mert számomra nem jelent semmilyen hátrányt, igaz előnyhöz sem juttat. Mondhatnám közömbös.

De nem lenne az, ha egy állásinterjúra azért nem hívnának be, mert nem elég magyar a nevem, vagy etnikai hovatartozásról árulkodik, vagy halálos fenyegetéseket kapnék, mert azt hinnék, hogy az én kezem is benne volt valamiben, amihez semmi közöm, még csak nem is értek vele egyet...

A név nem kötelez semmire. A név mögött emberek vannak. Jók vagy rosszak, lényegtelen. Ez úgy is csak akkor fog kiderülni, ha már megismertük őket. De ehhez adni kell nekik egy esélyt. Nevüktől függetlenül.

Szerintem.