Véradás

Büszkén tudatom a világgal, hogy ma volt életem 16. véradása!
Ami több is lehetne. Persze.

De az úgy szokott lenni, hogy:

a) Nem szól a kutya sem, hogy lesz véradás

b) Szólnak. Utólag.

c) Amikor megtudom a dátumot, már előre le van szervezve az utazásom a világ másik végébe. Arra a napra. Hajnalban indulok.

d) Épp nyomorultul vagyok, és békésen döglődök.

Hát most tudtam róla. Azért így is kalandosra sikeredett egy kicsit.

Még decemberben kiszámoltam, hogy a következő harmadik hónap márciusra esik. (ugye milyen okos vagyok? :), tehát akkor esedékes egy véradás.

Felcaplattam a Vöröskereszt honlapjára. Még februárban. Meg is találtam a márciusra kiírt véradások helyszínét és időpontjait. Kellőképpen lelkesedtem, hogy ritka eseményként meghirdettek egy alkalmat (mai napon) a faluban is. 

Megerősítendő feltételezésemet, hogy az információ helyes, a mai napi megyei hírlapban is megjelent, hogy igen, véradás, itt nálunk, és ma, és tök jó lesz. Na jó, utóbbi nem volt a hirdetésben, de legutóbb is tök jó volt :)

Kollégám még ma is megkérdezte, hogy nem megyek-e el vele, mert náluk is lesz, munka után elmehetnénk együtt. Á, nem, én majd itthon erősítem a statisztikát.

Csibének hazafelé kerülhetnékje volt, és a Művelődési Ház felé jöttünk haza, ahova meg lett hirdetve az esemény.

Sehol senki. Még az ajtón is benéztem értetlenül, de hát ott sem volt senki.

Kicsit értetlenkedtem, kicsit dühöngtem, és felhívtam kollégát, hogy náluk ténylegesen van-e véradás, mert hogy az övékét meg egyáltalán nem láttam a honlapon, de ő kapott behívót. Nem nagyon leplezte kárörvendését, amikor közölte velem, hogy igen, ő épp most volt, és kérdezte ott a lányokat, és nem tudtak semmit róla, hogy hozzánk jönni kellett volna valakinek...

Apu megszánt, és visszavitt kocsival. 

Megemlítettem a Vöröskereszt képviselőjének, hogy mi a helyzet. 

Megvigasztalt, hogy nem én vagyok az első, aki nem érti, hogy mi van, mert már többször hívták a nap folyamán a faluból...

Érdeklődtem, hogy hogy lehetne elérni, hogy kapjak én is behívót. Mert hogy én még egyszer sem kaptam. 

Anno volt olyan, hogy sms szolgáltatás, de amikor ajánlgatták, épp tönkre volt menve a mobilom (igen, a macska meg fel volt mászva a fára), szóval nem kértem. Aztán meg megszűnt a szolgáltatás.

Elvileg most majd elintézi, hogy valahogy átkódoljanak, hogy hozzájuk tartozzak, mert egyébként a saját településemhez tartozom, és mint olyan az itteni véradásokról kell(ene), hogy kapjak értesítést. Az más kérdés, hogy nálunk nem nagyon van véradás szervezve...

Na szóval lényeg a lényeg, sikerült :)

Különben anno egyszer a giminkben is szerveztek. Az volt az egyetlen alkalom, nagyon lelkesek voltunk, hogy jujj, megyünk, adunk, tök jó lesz, de még a torna teremig sem jutottunk el, amikor közölték a szembejövők, hogy hát majd két év múlva jöjjünk vissza, mert hogy 18. alatt nem lehet.
Különben nem sok elvárás van a potenciális véradókkal szemben.

A két év elmúlt, és igazából nem is nagyon foglalkoztunk a témával, leszámítva egy tematikus csapat versenyt, amin indult a banda.

Miával egyszer pont észrevettük, hogy véradást szerveztek, és épp szükségem volt valami tennivalóra, amivel le lehet vezetni a feszültséget, ugyanis épp tomboltak bennünk az indulatok. (továbbra is határozottan állítom, hogy nekünk volt igazunk).

Ez pont olyan dolog volt, amihez kellett bátorság, és amíg azon agyaltam, hogy hm, vajon a végén fel kell-e mosni engem vagy nem, addig sem arra gondoltam, hogy....

Szegény Mia épp meg volt fázva, de elkísért, hogy lelki és szükség esetén fizikai támogatást nyújtson. Ha nem jön el velem, valószínűleg az ajtóból visszafordultam volna.

De tündér volt, elkísért, bátorított, tartotta bennem a lelket, és azóta lelkes véradó vagyok, és lelkesen bíztatok mindenkit. Már amikor nincs életben a fentebb említett négy pont egyike sem.

A tapasztalatok változatosak.

Ma sikerült összeakadnom egy nagyon jó fej nővérrel, és végig nevetgéltük azt a tíz percet. Találkoztam olyan tanuló nővérkével, aki elsőre olyan szépen megszúrta a vénámat, hogy csak na, pedig az igazán nagy szó, mert elég hülyén helyezkednek el :S De volt olyan több évtizedes gyakorlattal rendelkező nővér is, aki egyáltalán nem találta el, de azért a kedvemet neki sem sikerült szegnie.

Általában a hangulat jó,  a szomszédos ágyon fekvőkkel el lehet beszélgetni, és ha nincs épp tömeg, akkor akár a nővér is oda ül az ember mellé, hogy szórakoztassa.

Az orvosok is aranyosak, legalábbis én csak olyannal találkoztam.

Hogy miért jó vért adni?

Először is jó érzés segíteni. 

Nekem nullás vérem van, ami olyan szempontból jó, hogy elvileg bárki kaphatja. Az más tészta, hogy én nem kaphatok akárkitől (az az AB csoport), viszont van helyből három olyan ismerősöm, aki ha az életét nem is, de vérét biztos ontaná értem, ha arra kerülne a sor, és nullás a vércsoportjuk.

Másrészt ha úgy adódik, és szükség van rá, nyugodtabb lelkiismerettel fogadom el a vért. Mert én is adtam. 

Ráadásul a levett vért több szempontból is szűrik, és a nyilvántartások alapján probléma esetén vissza is jeleznek. Így biztos lehet benne mindenki, hogy csak tiszta, egészséges vért kap. A véradók pedig amennyiben problémát észleltek a szűrések során, kapnak egy jelzést, hogy ha nem is érzik betegnek magukat (különben nem is mehetnének vért adni), azért el kéne menni orvoshoz.

Szóval csak bátran. Akár csapatban, akár egyedül, de gyertek ti is vért adni. Jó dolog.