Golyó csúszda- az újrahasznosítás jegyében

Két napja foglalkoztat a golyó csúszda készítés.
Az ötletet persze az üveggolyók adták. Valamint az, hogy Csibe csak úgy szeret játszani velük, ha van valaki akivel játszhat. (Annak idején én órákig el voltam velük egyedül is). Persze az ember lánya nem mindig ér rá/van hangulata az üveggolyózáshoz.

Tehát kell valami, ami szórakoztatóvá teszi egyedül is a játékot.

Rémlett, hogy láttam golyó csúszdát (nem tudok rá jobb nevet). Megnéztem az árakat hozzávetőlegesen. 

Hogy mit ne mondjak, nem az én fizetésemhez való a dolog....

De ha már foglalkoztat egy gondolat, akkor nem könnyen verem ki a fejemből.

Az ötlet a következő volt:

PET palack szétnyiszatolásával létrehozni egy olyan pályát, amiben a golyók anélkül végig tudnak menni, hogy szanaszét gurulnának.

Tegnap volt az első nekifutás.

A tapasztalatok:

1. Négy részbe felvágott PET palack nem jó, mert a pereme kicsi lesz, a golyók oldalt ki fognak esni.

2. A puha falu PET palackból pláne nem jó a negyed, mert nyeklik össze-vissza.

3. A cellux nem igazán jó eszköz hozzá, mert össze-vissza ragad, csak oda nem ahova kéne... (vagy csak én nem tudok vele dolgozni).

Mára sikerült hozzáférnem két üres palackhoz, naná, hogy ugyanolyan vékony faluból, de ha csak félbe vágjuk, akkor már van tartása, ráadásul a pereme is elég nagy marad ahhoz, hogy ne csússzanak ki a golyók.

Az összeállításához cérnát használtam. Tulajdonképpen az egyes elemek jól-rosszul, de össze lettek varrva. Csibe hathatós segítségével alakítottuk ki az elemeket, ugyanis segített kipróbálni, hogy leesik-e a lyukon a golyó.

A dolgot nehezítette, hogy nem egyenes a palackok oldala, de amennyiben a hajlatot érintve vágjuk a lyukat, és szükség esetén tágítjuk is, nem okoz nagy problémát.

A végeredmény ez lett. 

Jobb híján egyelőre bogrács állványra lett akasztva. A szerkezet négy szintből áll. Tetszés szerint lehet persze bővíteni, attól függetlenül, hogy milyen magasságba tudjuk úgy felakasztani, hogy az érintett gyerek is hozzáférjen a tetejéhez.

Szükség esetén egy kis cérna átfűzésével meg lehet erősíteni, hogy ne nyúljon meg nagyon, ha több golyó lenne benne, mert akkor már nem úgy csúsznak le.

Az utolsó lyuk alá cérnával odahelyeztem, az egyik palack levágott tetejét, és alá lazán rögzítettem cérna segítségével az egyik levágott aljat. 

A teteje azt a célt szolgálja, hogy némileg irányítottan tudjon a golyó leesni, ne csak úgy össze-vissza, az alja pedig felfogja az aláhulló golyókat. 

Azért fontos, hogy az alját ne rögzítsük túl szorosan a tetőhöz, mert nagyon megnehezítené, a golyókhoz való hozzáférést.

Működés közben így néz ki a dolog:

 

A játékot lehet tovább variálni, akár további szintekkel, akár dekorációval... Az ötletek tárháza végtelen.

Nektek hogy tetszik?

A dekoráció, és a lyukak próbálgatása mehet gyerkőccel együtt, de a palack vágás szigorúan felnőtt munka!

Üveggolyók

Az óvodában annak idején volt egy nagy fonott kosárnyi üveggolyó. Nagyon szerettem velük játszani, ezért egyik évben karácsonyra azt kaptam anyuéktól. Egy-két darab még megvan a készletből, valami csodával határos módon maradtak meg.

Csibének vettem már korábban is, el is játszott velük, de őt valahogy nem hatotta meg a dolog. Múlt héten voltunk vásárolni, és az egyik boltban volt jó áron nagy csomag, vegyes üveggolyó. Mármint ami a színét/mintázatát illeti. Korábban csak egyszínű (zöld, illetve rózsaszín) üveggolyókat tudtam neki venni. Illetve kicsit inkább azért, mert kitört rajtam a nosztalgikus hangulat :) 

Persze a zacskója nem a legtartósabb anyagból készült, és visszazárni sem lehet, szóval tárolásra teljesen alkalmatlan. Csak úgy dobozba sem érdemes tenni (tapasztalatból mondom), tehát ki kellett találni valami erős, és biztonságos tároló eszközt. 

Ekkor érlelődött meg bennem a gondolat, hogy nekem feltétlenül horgolnom kell egy szütyőt, amiben tartani tudja a golyókat. Elkezdtem hát gyors, és mégis szép szütyő mintákat keresgélni a neten. Nem kellett sokáig keresgélnem. Természetesen Kata blogján találtam meg az ideálisra. 

A mintát konkrétan itt találjátok nála. 

Elsőre nagynak tűnt, amikor az alját horgoltam, gondolkodtam is rajta, hogy egy-két kört lecsípek belőle, de a látszat csalt, és nem bántam meg, hogy a mintától nem tértem el. Haladós egyébként, mivel egyráhajtásos pálcákkal dolgozunk végig. 

Így néz ki bekötött állapotában. A melírozott fonal egy sálkötős időszakomból maradt meg, azóta is céltalanul kallódott a fonalak között. Egész vidám külsőt kölcsönöz a szütyőnek, és mivel vastag, így védi a tartalmát is.

 Még két kép a szütyőről:

Tegnap este elkezdtem az üveggolyózás játékszabályai után kutakodni. Hiába na, én vidéki lány vagyok, viszonylag fiatal, nálunk ez nem volt divat már/még (?!) :)

Felkeveredtem a PIM-re, ahol a Pál utcai fiúk témakörben találtam pár dolgot az üveggolyókról, és egy csomó más dologról is.

Arra jutottam, hogy szégyenletesen régen olvastam a Pál utcai fiúkat...

Pedig pár hete gondoltam rá, amikor sikerült végre megkóstolnom a török mézet :) Szakavatott törökmézevők szerint amit sikerült vennem, az még köszönőviszonyban sincs az igazi, eredeti törökmézzel, de hát cél szentesíti az eszközt, és nekem pont emiatt a regény miatt régi vágyam volt, hogy megkóstoljam a törökmézet :) 

A kedvenc részem egyébként az, amikor Nemecsek feladja magát a Fűvészkertben, hogy megmutassa, igenis van a Pál utcaiak között bátor gyerek.

A halálán viszont mindig bőgök :( Nem csak amikor olvasom, egyszer az osztállyal megnéztük színházban is, ott is sírtam. Még jó, hogy mindig van nálam zsebkendő :)

Sokan panaszkodtak/panaszkodnak, hogy utálják a kötelező olvasmányokat. 

Személy szerint én szerettem őket. Nem zavart, hogy azért olvasom, mert kötelező, mivel mind nagyon érdekes/szép és/vagy tanulságos volt.

Na jó, két könyv volt az életemben, amit ha nem lett volna kötelező, az életben nem olvastam volna végig, és kegyetlenül megszenvedtem minden egyes oldallal, de hősiesen kitartottam. 

Az egyik Voltaire-től volt a Candide avagy az optimizmus. Brrr.... Milyen durva már, mindenkit felnégyelnek, felakasztanak, agyonvernek, de a végén csak az hal meg, aki a vízbe esett... (félreértés ne essék senkiből nem lesz sem zombi, sem vámpír)

A másik pedig, Stendhal-tól a Vörös és fekete. 

Ti hogy játszottatok az üveggolyókkal?

Melyik kötelező olvasmány volt a legkedvesebb/legszörnyűbb számotokra?

Egyébként a nosztalgia jegyében tegnapelőtt krumplicukrot ettem. Hááát... Mint szakavatott krumplicukor fogyasztó megjegyzem, hogy még csak köszönőviszonyban sincs azzal, amit annak idején ettünk... Persze egyszer ezt is meg lehet enni... :)

Egyébként ha valaki tudni szeretné, hogyan készül az üveggolyó:

Bicskedélyen jártunk... :)

Tegnap volt a Vajda János Gimnázium és Szakközépiskola (anno amikor még mi oda jártunk, Vajda János Postaforgalmi Szakközépiskola és Gimnázium /és Kollégium) 60. születésnpja

Miával mi itt végeztünk. Azóta nagyon sok minden változott. Először megszűnt a kollégium, átadva a helyet a nevelési tanácsadónak, majd a zeneiskolának. Aztán megszűnt a posta szakmai képzése, és új szakmákat indítottak.

Őszintén szólva nekem hiányoznak azok az évek. Bármikor újra kezdeném az egészet előröl. Persze csak ugyanabban a társaságban, ugyanazokkal a tanárokkal. Még azokat is visszakérném, akikkel köztudottan utáltuk egymást.

Na mindegy, a Bicskedély egy többcélú rendezvény volt.

Egyrészt a 60. születésnapot ünnepeltük, másrészt a Palotás 100. születésnapját, ugyanis Bicskén nagy hagyománya van a palotás táncnak.

Annak idején, amikor még nem voltak összevonva az iskolák (két állami általános iskolából csináltak egyet), az 1. számú általánosban (ahova én is jártam) visszatérő hagyomány volt, hogy farsangkor a negyedikes osztályok kiválasztottai csárdást, a nyolcadikos osztály kiválasztottai pedig palotást táncoltak. Negyedikben sajnos nem táncolhattam, ugyanis félévkor kerültem vissza a régi helyemre, és volt egy zűrös másfél évem, amikor minden érdekelt, csak a tanulás nem, szégyenlem is miatta magam. Nyolcadikban viszont én is ott táncoltam nagy büszkén, a csodálatos ruhában a többiekkel. A tánc az iskolák összevonásával is megmaradt persze, habár a másik iskolában hasonló hagyományként a negyedikesek táncolták a palotást, a nyolcadikosok keringőztek. Egyébként ezt a táncot is ugyanaz a tanárnő tanította be mindenkinek videók, és próbák segítségével, aki annak idején minket is tanított.

Ezen kívül a gimnázium jelenlegi tanárai/diákjai rekordot is állítottak fel. Elkészítették Európa legnagyobb pet palack sárkányát (15000 palack, 25 méter hosszú), amivel ebben a válságos időkben a rászorulókat szeretnék támogatni. A sárkány tudomásom szerint árverésre fog kerülni, és a befolyt összegből az árvízkárosultakat szeretnék támogatni.

Fantasztikus volt az idő (egy esti húszperces záport leszámítva), a társaság, a hangulat, szóval minden :)

 Ez a kaloda külön, erre az alkalomra készült, ugyanis reneszánsz témát hirdettek meg (Csibe az osztályával királylánynak öltözve vonult fel), és mindenféle gyönyörű ruhát lehetett látni. Egy kék ruhára szabályosan csöpögött a nyálam. Szegény hölgy épp akkor futott be, amikor lendületből szinte levertem a lábáról, hogy juuuj, egy közös fotót, haaaaaaaaaaaaaaad :) Később láttam, hogy mások is megállítják fényképezni :) De azért a csipke napernyője sem volt semmi. :)
Mia megígérte, hogy ha jó leszek, és beszerzem az anyagot én is kapok ilyen ruhát :)

Na ez volt az a kaloda, ahol a társaságunk minden tagja fényképezkedett (természetesen bezárva), és a többiek addig megbeszéltük, hogy hány óráig hagyjuk ott az áldozatot :) 

Ez itt a méltán híres-neves sárkány. Gyönyörű, ugye?
Nagyon büszke vagyok a volt iskolánk tanáraira és diákjaira! :)

Volt felvonulós zene is, külön erre az alkalomra.

Palotás tánc minden órában:

 Ez egy délutáni tánc felvétele (nem saját!) a Batthyány kastély hátsó részében.

Csibe is nagyon lelkes volt, hogy szeretne beállni táncolni, de amikor mentem volna vele, meggondolta magát.

Voltak fellépések (mazsorettek, tornászok, néptáncosok, zenészek, zumba csoport meg még sok más hasonló )

Csibe a zenés gimnasztikára hangolódott rá nagyon, mert hogy nagyon ügyesek voltak a kislányok (mi akkor pont vért adni voltunk), közös barátnőnkkel viszont én a zumba témára zizzentem rá. Nagyon buli :)

A történetben a legdurvább az, hogy tíz évvel ezelőtt, az 50. születésnapján az iskolának mi még javában koptattuk a padokat... Hogy elmúlt tíz év... :( 

Nagyon sok szép emlék köt a Vajdához....

 

Babonák :)

A bejegyzés apropóját az adja, hogy reggel Csibével iskolába/munkába menet, találtam/tunk egy négylevelű lóherét, amiről aztán kiderült, hogy igazából öt levelű, csak az ötödik kicsi. Préselés alá is helyeztük, mint ritkaságot.

Igazából én találtam, de olyan édesen világított rá, hogy nem igazság, hogy én találtam, és hogy így csak nekem lesz szerencsém (holott idáig nem is tudott arról, hogy a négylevelű lóhere szerencsét hoz), hogy a végén közös kinccsé nyilvánítottuk, tehát mindkettőnkre jut 2,5 lóherelevélnyi szerencse :)

Szóval ebből a jelentős reggeli eseményből kiindulva végiggondoltam napközben, hogy milyen babonákban hittem/hittünk annak idején gyerekfejjel, amiről ő még csak nem is hallott.

Annak idején még nem nagyon volt internet, nemhogy az otthonokban, de még az iskolákban sem. Hetedikes voltam, amikor számítógépeket kapott egyáltalán az iskola.

De küld tovább levelek már akkor is voltak. Igaz mi kézzel másoltuk őket. És legalább 20 embernek kellett tovább adni. Persze annak nem lehetett, akitől kaptuk. Jó darabig nem voltunk hajlandóak egymástól papírt átvenni, mert a legártalmatlanabbnak tűnő összehajtott papírlapok belsejében ott lapultak ezek a titokzatos üzenetek, világraszóló katasztrófákat ígérve, ha nem küldöd tovább... 

Egyszer a postaládában várt rám egy ilyen, egy névtelen "feladótól" :) Persze a névtelen feladó, csak barátnői körből lehetett, mivel ez a csacsiság, valahogy a fiúkat elkerülte, amennyire én tudom.

Mindenki tudta, hogy a zöld trabant is szerencsét hoz. "Zöld trabantot láttam, szerencsét találtam!", ki kiabálta rajtam kívül még ezt? Persze, hogy miért pont a trabant, és abból is a zöld hoz szerencsét, senki sem tudta, de úton-útfélen azt lestük, hogy merre lehet zöld trabantot látni. Később valamelyik okos kitalálta, hogy csak akkor ér, ha a kocsi mozog, de ehhez lehetett köze annak is, hogy a vasútállomáson rendszeresen ott parkolt egy zöld trabant, és a busz a gyerekkórustól visszhangzott :)

Gombot kellett fogni, ha az ember kéményseprőt, vagy mentőt látott, egészen addig, amíg meg nem pillantott egy szemüveges embert, aki csak olyan lehetett, aki korábban nem volt a látó terünkben.

Piros tárgyat kellett fogni, ha tűzoltó autót látott az ember, és kéket, ha rendőr autót.

Persze piros és kék ruha darabot az ember nem vehetett fel együtt, mert mindenki tudta, hogy elviszi a szerencsét.

Nem törtünk tükröt, és bár sosem idéztünk szellemet, mindenki tudta, hogy mikor, és milyen körülmények között nem szabad.

Kerültük a fekete macskákat, és nem mentünk át létra alatt sem.

A talált pénzt mindig eltettük, mert az is szerencsét hoz.

Voltak kabaláink, amelyek végig kísértek egy-egy időszakot. Ez mondjuk azért később is visszaköszönt. Főiskolán egy üvegből öntött rózsaszín szívvel mentem általában vizsgázni. Fogalmam sincs, hogy miért.

Nem borítottuk fel a sót, de luca napkor mindig jósoltunk, hátha meg tudjuk, hogy fogják a férjünket hívni (én általában azt a fajtát csináltam, amikor november utolsó napján 13 férfi nevet írsz fel különböző papírokra, és összehajtod őket, és december 13-ig egyet-egyet kihúzol. Az utolsó cédulán szereplő név lesz az, ahogy a férjedet hívni fogják).

Ugyanezt próbáltuk kideríteni, az alma héjából is. Ha egyben sikerül az alma héját lehámoznod, a héját hátra kell dobni jobb kézzel a bal vállad felett, és megfigyelni, hogy a földre esett almahéj, milyen betűre "hajaz" a leginkább.

Számológéppel számoltuk, hogy ki hány éves, hány százalékosan hülye, és hány százalékosan szerelmes adott nap (év, hónap, nap-születés év, hónap, nap). Az első két jegy a kor, a második két jegy a hülyeségi %, a harmadik két jegy a szerelmi %.

Ja, és persze, minden szóba jöhető fiúval kapcsolatban elvégeztük a love/szerelem tesztet is. Ki tudja még rajtam kívül, hogy mi is az?

Nektek milyen babonáitok voltak gyerekkorotokban? Tudnátok még hasonlóakat mondani? :)

Egyébként a lóherét valószínűleg át fogom hagyományozni Csibére. Mint kiderült 2,5 lóhere levélnyi szerencse neki kevés. Kirándulni voltak ma, és hogy-hogy nem lejtőről lefelé lefutva elé ugrott egy fa. Ez idáig világos, az elbeszélésből azt nem tudom értelmezni, hogy a függőlegesen előtte termett fának hogy tudott úgy neki menni, hogy az álla alsó részét, a "tokájánál" horzsolta le.... Még ha az orrát verte volna be, vagy az arcát... De egy ilyen teljesítményhez a fának minimum vízszintesen kellett volna vetődnie...

 

Csiga-biga :)

Tegnap este elkészült az utolsó ajándék-tartozásom is, tehát mindenki megkapta ma, amit szeretett volna :) 

A legnagyobb sikert a lovacska aratta :) Elsőre tényleg nem lett rossz.

Szóval tegnap este elkészült egy amigurumi csiga, gondolom a címből mindenki rájött, hogy miről lehet szó :)

Bambán barátságos, mert még mindig nem nagyon tudok horgolt anyagra varrni.

Szóval a csiga: 

 A fotók most egészen jól sikerültek :)

A minta megtalálható itt.

Sajnos pont nem volt itthon felvarrható szemem. A mosoly pedig nagyon odakívánkozott az arcára :) 

Kolléganőm tündéri kisfiához költözött, aki stílusosan a Csiga Csoport lelkiismeretes tagja az óvodában :)

Továbbiakban készülni fog egy csoport-csiga is :) 

Azért ma már a következő projekthez szereztem szemeket. Nem is akármilyet. Mozgó szemeket, de pillásat :) 

Ajándékok

A hétvége során ajándékokat készítettem a kolléganőimnek. Illetve hozzátartozóiknak. Például nagyon cuki unokáknak is meglepetés gyanánt :)

Készült a már jól ismert angyalkás könyvjelző, valamint a pillangós, ezúttal gyöngy nélkül.

 Igen, a fonal ugyanaz a viaszos jellegű, csúszós cucc, amit jó múltkor vettem Pesten. De hát ha ez tetszett az érintetteknek :) 

Ezúttal nem tettem rá gyöngyöt, és így nem csúszik ki a könyvből. 

Készült egy másik, személyre szabott meglepetés is, az egyik kolléganőmnek, aki sosem fogad el semmit a jó tettei viszonzása képen. 

Nagy ló szerető, az egész családjával együtt. Több lovuk is van, a lánya most fogja befejezni a lótenyésztői tanulmányait.

Szóval neki készült ez a barátságos amigurumi lovacska:

 A fülei elég csálék lettek, és az eredeti mintában nem ilyen tömzsiek a lábak, de azért egész határozottan fel lehet ismerni, hogy ez egy paci akar lenni.

Még az egyik kolléganőm irányába van egy tartozásom, de a is készül. Majd kedden mindenki megkapja :)

Egyébként ma olyat is csináltam, amit nem igazán szoktam. Sütit készítettem. Persze szigorúan olyat, amit nem kell sütni. És bajlódni sem kell vele. Szinte mindent csak bele kell dobálni az edénybe... Na jó, azért van, amit melegíteni is kell :)
Kolléganőm ajánlotta jó múltkor, ma kipróbálásra került a keksz szalámi.

Őszintén szólva én nem tettem bele egy teljes rum aromát a tejbe. Még egy felet sem. Így is elég intenzív az íze.

Még utána tördeltem egy kis kekszet a masszába, mert nagyon folyós volt még a cucc. 

A kókuszreszeléket már rögtön az alufóliába tekerés során megkapta, megszórtam a fóliát, arra rátettem a masszát, a fóliát felhajtva, kicsit formára igazítottam, és a tetejét, valamint az oldalát is megszórtam a reszelékkel.

Két rudat készítettem, de már csak az egyik van a hűtőben. A másikat "csak megkóstolta" mindenki...

Csibe először elég bizalmatlanul nézegette a masszát, de megkóstolta, utána meg nem győzte kivárni, hogy mikor vesszük ki a mélyhűtőből "megkóstolni".