Sándor Erzsi: Szegény anyám, ha látnám

Hát ilyen bejegyzés elég régen volt, de most megint belefutottam egy igencsak elgondolkodtató könyvbe.

A címben említett mű az írónő szemén át láttatja az életének (és a gyermeke életének) alakulását a születéstől, napjainkig. Helyenként a szóban forgó gyermek (Tomi) megjegyzéseivel fűszerezve a történetet. 

A kezdeti kételyektől, a bizonyosságig, hogy baj van. Küzdelem a mindennapokban, a testvérféltékenységgel, a szervezés nehézségeivel (munka, óvoda összeegyeztetése, kórházba való eljutás megszervezése), a családtagok, és vadidegenek hozzáállásával... Félelem a szembetegséghez kapcsolódó esetleges problémáktól, a meglévő problémák karbantartásának nehézségei.

Sok helyen szomorú, olykor vidám, de minden sorában elgondolkodtató történet.

Főleg, ami az integrált nevelés, oktatás kérdését, és nehézségeit érinti.

Ami megfogott, hogy őszintén írnak a barátkozás nehézségeiről, már egész kis korban is, amikor a gyerekek semmit nem tudnak róla, hogy mitől más a látássérült kisfiú, és sokszor a szülők sem tudnak mit kezdeni a helyzettel.

A legmegrázóbb szerintem az a rész, amikor a szemműtétet követően az anya az aki elmondja a gyereknek, hogy nem hogy az asztalon lévő hamutartót nem fogja látni, hanem már az asztalt sem... 

Mégis valami csoda folytán minimálisan, leginkább csak fényt, de elkezd látni a gyerek azzal a szemével, amiről mindenki úgy tudta, hogy nem lát rajta.

Ami meglepett, hogy az anya nemet tudott mondani a felajánlott műtétre. Mert csak az az egy szeme maradt a fiának, aki majd nagy korában, ha úgy gondolja, szabad akaratából eldöntheti, hogy megkíséreljék-e a műtétet. De az legyen az ő döntése, akár sikerül, akár nem...

Személy szerint ajánlom bárkinek, aki szereti az életrajzi történeteket. 

Kabala karkötő

Először egy ékszerész magazinban láttam olyan karkötőt, amelyre pici medálokat lehetett delfin kapoccsal feltenni, persze iszonyatosan drágán. Utána láttam már kozmetikai magazinban is, de már a medál olyan drága, hogy azért már egy szebb karkötőt vesz az ember... 

Vágyakozásomat erősítette, hogy két szuper könyvben is van ilyen ékszere a főhősnőnek, és amióta foglalkozom gyöngy témával, és láttam pici fém medálokat, foglalkoztatott a téma, hogy akár ilyenből is lehetne hasonló jellegű ékszert készíteni.

Tegnap jött el az a pillanat, hogy a tervezgetést meg is valósítsam, ugyanis kedvenc gyöngyösömben észrevettem egy kalózos medált, de hát akkor legalább három-négy medál kell rá, minimum :) Szóval átbogarásztam a készletet, és egész édes darabokat találtam.

Az összehasonlítás végett árban körülbelül most tartok ott, mint a fentebb említett katalógusokból egy darab medál. Igaz, hogy bizsu, de nekem tetszik.

A medálhoz külön vettem delfin kapcsot, és azzal fogtam rá a láncra. 

Így néz ki (tegnapi fénykép, azóta került rá egy kicsi szív is):

Időközben kicsit felfrissítettem a térfonás ismereteimet.

Mia hozta meg hozzá a kedvemet, ugyanis ő húsvétra készített ezzel a technikával cukiságokat (amiket remélem meg is mutat), és rájöttem, hogy régen csináltam ilyesmit (hááát, a szálak "illatát" megérezve a csomag felbontását követően, rögtön eszembe jutott, hogy miért is volt az olyan rég, de hát... :)

Szóval:

Annak idején egy tini magazin melléklete volt némi fonal, meg leírás három dologhoz (karkötő, szív, és toll). A szívet tovább minősítettem kulcstartóvá, azóta is az lóg a lakáskulcsomon, tollból pedig egyik karácsonyra készítettem sokat, ajándékba. Ezek vadi frissek. 

A kulcstartó pár napja meg van már, de a toll ma készült, amíg a buszt vártam.

A toll végén csavart technika van, mert időközben kiderült, hogy rövidek a szálak, vagy hosszú a toll betét. Mindegy, lényeg a lényeg. Jópofa, és teljesen egyedi :)

Ezt a tollat tutira nem fogják az asztalomról "véletlenül" eltüntetni a kollégák :) Hiába na fogyó eszköz :) 

Shamballa karkötő

Azzal kezdődött, hogy bementem a gyöngyös boltba megérdeklődni, hogy megérkezett-e már a várva-várt fonalam.... 

Ott dolgozik az iszonyat kreatív barátnőm, aki mindig tud valami újdonságot mutatni. Mint most is.

Gyönyörű saját készítésű Shamballa karkötőt dugott az orrom alá. 

Nagyon megtetszett a látvány, főleg mivel ásvány gyöngyökből készült. Valahogy a "rücskös" gyönggyel nem vagyok megbékélve. Meg egyébként is maga az ékszer egyszerűségében nagyszerű.

Nagyon szép színes, roppantott (b.nőm szerint robbantott, de szerintem úgy nincs sok értelme...) üveg gyöngyök voltak a boltban, és be is szereztem belőlük egy adagot.

Aztán neki álltam a technika után böngészni (a történetet is elolvastam párszor, hogy mire is (lenne) jó, de nekem magas....). Azt hittem bonyolultabb lesz, de szerencsére nem az, egyszerű makramé lapos csomó, és gyöngy fűzés.

Hipp-hopp elkészül. De tényleg.

Főleg akkor lelkesültem be nagyon, amikor láttam, hogy nem csak egymás után lehet felfűzni a gyöngyöket. Hanem más formában is. A virág teljesen le vett a lábamról, szóval én arra álltam rá. Ezekből a színes gyöngyökből kifejezetten vidám hatást vált ki.

 

(azért még egy kört kellett tennem barátnőmnél, hogy ugyan magyarázza már el, hogy milyen úton-módon lehet eldolgozni a szálakat, lévén hogy nem műszálas, és nekem bomlik kifelé :( Szerencsére elmagyarázta, és időben sikerült megállítanom a teljes lebomlást... 

 

Az eredmény ilyen: 

 

 

Amigurumi Törpilla

A nagy Törp-láz idején történt.... 

Csibe akkor látta a Hupikék Törpikék 2-t, és veszettül gyűjtöttük a dominókat, még a film is meg van.  

Túlzásba azért nem estünk, mert a témában a fél áruházat fel lehetett volna vásárolni, de egy plüssre nagyon fájt a foga.

Kivételesen kitartottam, mert plüss létére iszonyat drága volt. Idővel aztán lejjebb ment az ára, és egyszer az életben, ugye... 

Viszont addigra már nem volt Törppilla. Az egész kosárban egyetlen Törppapa, egy Okoska, és egy csomó közönséges Törp volt.

Némi hezitálás után a Törppapa tért velünk haza, de csekély vigaszként megígértem, hogy majd horgolok egy Törppillát, társnak. 

A neten találtam hozzá leírást. Persze angolul. (linket csak azért nem írok, mert fogalmam sincs hol volt, viszont meg van a pdf, ha valakit érdekelne, de a fordítást is leírtam).

A fordításnak viszont nehezen kezdtem neki. És így a törp sem akart elkészülni magától... 

A közeledő szülinapja adta az apropót, hogy most már ha törik, ha szakad, meg lesz. 

Ahogy fordítottam apránként, úgy készült folyamatosan. Persze nem lehetett titokban tartani, úgyhogy tegnap már meg is kapta... Ahogy lekerült a tűről. 

Az eredeti mintához eltérést a keze mutat, ugyanis azt a részt nem igazán tudtam lefordítani, szóval improvizáltam kicsit. 

A ruha is más lett, de az nem a fordítás nehézsége miatt, hanem mert így jobban tetszett.

Az eredetin a szem is horgolt talán, de én ronda módon felvarrható szemet vettem hozzá. Igazából nem tudtam, hogy milyen legyen, ezért vettem három szóba jöhetőből egy-egy párat, hogy majd az érintett kiválasztja. Neki ez a kék tetszett, ezért ez lett felvarrva.

A végeredmény ilyen lett:

A mosolya nem igazán tetszik, de az érintett nem engedte, hogy lebontsam.  

Jó, lehetne szebb is, de magamhoz képest nagyon elégedett vagyok :) És persze rettenetesen szerény :P